Még kettőt pislog, utána nem sokkal megint elindítják a Starship űrhajót, és mostantól ez egyre gyakoribb lesz
Ahogy nő a Starship által megtett távolság, úgy csökken a repülést követő vizsgálat időtartama – így egyre gyakrabban tesztelheti a rakétát a SpaceX. Legközelebb akár már május elején.
hvg.hu
Jelentős fejlődést mutatott fel a SpaceX egy hete, a Starship harmadik tesztrepülésénél – az űrrakéta első és második fokozata sikeresen szétvált, és a rakodótér ajtaját is sikerült egyszer kinyitni, majd bezárni.
Visszatérni ugyanakkor egyik fokozat sem tudott a Földre: a Super Heavy gyorsítórakétának a visszatérés közben veszett nyoma, míg a Starship űrhajó maga körülbelül 49 percig keringett érdemi meghibásodás nélkül, mialatt a légkörbe visszatérést is megkezdte – de végül széthullott.
A SpaceX Starship harmadik tesztrepülése 2024. március 14-én
SpaceX
Mint az első két alkalommal, úgy ezúttal is vizsgálatot indított az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA), de a SpaceX és a légügyi szerv sem számít olyan hosszas vizsgálódásra, mint a korábbiakban. Ennek oka pedig éppen az, hogy a harmadik tesztrepülés messze túlszárnyalta az első kettőt, és számos mérföldkövet elért.
Mint a Gizmodo írja, az első indítás után 212, a másodikat követően pedig 117 nap telt el a következő tesztrepülésig – a negyedik pedig minden korábbinál hamarabb megtörténhet.
A SpaceX Starship légkörbe lépésének pillanatai. Az űrhajót beborítja a plazma
SpaceX
Erre Gwynne Shotwell, a SpaceX elnök-vezérigazgatójának szavaiból lehet következtetni, aki szerint hat héten belül sor kerülhet rá – ez egy május eleji időpontot takarhat.
A sikerek ellenére azonban még érdemes megjegyezni, hogy szegről-végről, de a harmadik tesztrepülés is kudarc volt. A gyorsítórakéta felrobbant, és a Starship űrhajó Raptor-hajtóműveit sem sikerült újragyújtani – végül ez is széthullott az Indiai-óceán felett. A cél pedig kétségkívül az, hogy mindkét fokozat visszatérjen a Földre, lehetőség szerint egy darabban.
Watch the plasma build up around SpaceX Starship during its atmospheric re-entry on March 14, 2024. Watch the launch: https://www.space.com/spacex-starship-third-test-flight-launch Credit: SpaceX
A negyedik tesztrepülésnek bizonyára a SpaceX is ilyen célokkal vág majd neki.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.