Megszakította az űrsétát a NASA, mert az egyik szkafanderből víz szivárgott a Nemzetközi Űrállomás légzsilipjébe
Szerencsére senki sem volt veszélyben, amikor hétfőn kiderült: baj van a NASA egyik űrhajósának szkafanderével. A sétát határozatlan időre elhalasztották.
HVG
A NASA két asztronautája, Tracy C. Dyson és Mike Barratt július 24-én tett volna űrsétát, ám az eredetileg 6 és fél órásra tervezett művelet végül csak 31 percig tartott. Az űrsétát azért kellett megszakítani, mert Dyson szkafanderének szerviz- és hűtőköldökegységéből szivárogni kezdett a víz. Az űrhajós szerint a folyadék szó szerint mindent beterített a Nemzetközi Űrállomás (ISS) légzsilipében.
Az űrhajósok az űrséta előtt felveszik a szkafandert, majd átkerülnek a Quest Airlock nevű modulba. Ez egy zsilip, aminek ajtaját a nyomáskiegyenlítés után nyitják ki, majd kezdik meg a tényleges műveletet. Az űrséta azonban technikailag már akkor elkezdődik, amikor a szkafander a nyomáskiegyenlítés miatt működésbe lép. Az űrhajósok akkor vették észre a szivárgást, amikor a zsilip ajtaja már nyitva volt.
A NASA jelentésében azt írja, az űrsétát július 24-én hétfőn, magyar idő szerint 15 óra 46 perckor kezdték meg az űrhajósok. 31 perccel később a zsilip ajtaja már újra zárva volt. Az űrügynökség szerint az asztronauták nem voltak veszélyben.
A NASA arra kérte két partnerét, hogy tervezzenek különböző feladatokra használható szkafandereket. Az egyiket a Holdon is lehetne viselni, a másikkal a Föld körül keringve lehetne űrsétát tenni.
Régóta esedékes már a szkafanderek cseréje, az űrhajósok ugyanis ugyanazt az űrruhát használják, amit 40 évvel ezelőtt gyártott le a NASA. A szervezet 2022 márciusában határozatlan időre felfüggesztette az űrsétákat, miután kiderült, az egyik asztronauta sisakjában víz gyűlt össze. Matthias Maurer és Raja Chari akkor egy hétórás űrséta miatt hagyták el az ISS-t, és bár a küldetés sikeres volt, Maurer szkafanderénél fény derült a hibára. Ez egyébként potenciálisan életveszélyes is lehet.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.