Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Akár az életkorát is igazolhatja a jövőben, miközben odaérinti a mobilját a kártyaterminálhoz – ezt, valamint több újítást is hozhat a fejlesztés alatt álló NFC.
Az NFC bő 10 éve van jelen az okostelefonokban, bár nem mindben – sajnos a mai hiányzik néhány olcsóbb készülékből. Pedig egy igen sokrétű chipről van szó: rendkívül gyorsan tudja felépíteni a kapcsolatot, így két eszköz kapcsolódása kiválóan kivitelezhető vele, és akkor is az NFC lép működésbe, amikor ön odatartja a mobilját egy kártyaterminálhoz.
Hamarosan ráadásul még többre lesz képes a technológia: az NFC Forum ugyanis bejelentette, hogy dolgoznak az NFC Multi-Purpose Tap nevű újdonságon, melyet magyarul talán úgy lehetne a legjobban leírni, hogy „többcélú érintés”.
Ez is a mobilfizetéshez kapcsolódik, mely eddig annyiból állt, hogy ön – az azonosítása után – odaérintette a mobilját a kártyaterminálhoz, és kész, a fizetés néhány pillanaton belül végbement. Másra nem volt lehetőség – eddig. Az újdonság révén ugyanis sokkal több dolgot lehet egyetlen érintéssel elvégezni. Például, a fizetés közben
Ugyan a Multi-Purpose Tap még csak „ötletelési” fázisban van az Android Authority cikke szerint, de az NFC Forum zökkentőmentes bevezetésre számít. Az adatvédelem szempontjából azonban még vannak aggályok, például azért, mert ez a kommunikáció célzott marketingkommunikációt is lehetővé tehet.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.