Káromkodva szidta az Apple zárt rendszereit Mark Zuckerberg
Erős mondatokkal szidta a Facebook alapítója az Apple zárt ökoszisztémáját, mondván, az sokszor akadályt gördít eléjük. Hogy mennyire tele a hócipője ezzel, azt nem éppen ezekkel a szavakkal fogalmazta meg egy élő beszélgetésben.
Zuckerberg most a mesterségesintelligencia-chipek terén etalonnak számító Nvidia vezérigazgatójával, Huang Zsen-hszünnel ült le beszélgetni – no nem vitázni, sőt, fényezték is egymás MI-erőfeszítéseit a diskurzus elején. Egy ponton azonban érdekes fordulatot vett a beszélgetés, Zuckerberg ugyanis elkezdte az Apple-t kritizálni.
Ez odáig fajult, hogy már káromkodva adott hangot a frusztrációjának.
Ezek pontos idézésétől eltekintünk, de a Meta-vezér az Apple-ökoszisztéma „zártsága” miatt akadt ki, pontosabban szavai szerint azon, hogy ők szeretnének „közösségi élményeket” építeni, de azokat az adott platformon – így mondjuk az Apple-én – olykor nem lehet. „Mire én, eh, f****m bele” – jegyezte meg nem túl diplomatikusan, ami az Engadget cikkének szerzője szerint szokatlanul erős megnyilvánulás a publikusan többnyire visszafogottan nyilatkozó Zuckerbergtől.
NVIDIA founder and CEO Jensen Huang and Meta founder and CEO Mark Zuckerberg discuss how fundamental research is enabling AI breakthroughs, and how generative AI and open-source software will empower developers and creators. They also discuss the role of generative AI in building virtual worlds, and the potential of virtual worlds for building the next wave of AI and robots.
A Meta-vezér ezután elnézést kért, de azért azt még megjegyezte: ha a zárt platformokról kezd beszélni, ideges lesz.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.