Autonóm megfigyelőrobotot állítottak szolgálatba a Georgia állambéli Atlanta városában, hogy felügyelje egy problémás városrész, az Old Fourth Ward közbiztonságát – írja az Interesting Engineering.
Az elmúlt hét hónapban 34 bűncselekmény történt itt, a gyilkosságtól az emberrabláson át a nemi erőszakig – közölte a helyi rendőrőrs. Így már érthető, miért folyamodtak a Knightscope által gyártott robot bevetéséhez, mely képes „anomáliákat” keresni, és ha talál valamit, azt rögtön jelenteni is tudja a biztonsági központnak. Mindezt teljesen önállóan, emberi közreműködés nélkül.
Stacy Stephens, a Knightscope alelnöke kifejtette: a robot a szokatlan dolgokat keresi, nem például egy adott személyt. Inkább azt figyeli, hogy az adott környéken mi az, ami az adott napszak, vagy az adott épületrész viszonylatában nem stimmel.
A most bevetett robot Stephens szavai szerint körülbelül másfél méter magas, és 190 kg-os – tehát egy igen termetes és nehéz eszközről van szó, de egyébként lehet őket méretezni.
Az alelnök azt is kiemelte, hogy a robotok nem gyűjtenek privát információkat, és csak nyilvánosan elérhető adatokhoz férnek hozzá. Ebből a szempontból elmondása szerint nem különbözik egy köztéri vagy boltban elhelyezett biztonsági kamerától.
Egy magyar tagokat is számláló nemzetközi konzorcium olyan robotokat fejleszt, melyek az idősgondozásban segíthetik a dolgozók munkáját – szem előtt tartva, hogy az idősek számára se legyen zavaró a robotok jelenléte.
Egy helyi képviselő úgy nyilatkozott, eleinte kicsit tartott a robot bevetésétől, de mára „egy új korszak kezdetének” tartja a dolgot. Sőt, a jövőben még több hasonló technológia bevetését tervezik a közbiztonság javítása érdekében.
A Knightscope robotját a környéken élők pozitívan fogadták, és nem aggódnak az adataikat érintő biztonsági aggályok miatt. Sokkal inkább örülnek annak, hogy a közbiztonságot sikerül javítani ezzel.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Utoljára 1977-ben a Securitate emberei dokumentálták úgy a Bretter György temetésén résztvevőket, ahogy most Orbán Viktor erdélyi magánlátogatásán csattogtak a fényképezőgépek.