szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A fűthető autósülésektől kezdve a bútorokon át akár a szkafanderekig is lehet majd használni a jövőben azt, a mesterséges intelligenciával kiegészített elektronikus textiliát, amely először egy „okoskabátban” mutatkozott be.

Az elektronikus- vagy e-textilek nem számítanak újdonságnak, már jó ideje használnak ilyen anyagból készült melegítőpárnákat, takarókat, hogy melegen tartsa használóját, sőt esetenként akár a fájdalmat is enyhítsék. Viszont nem teljesen veszélytelenek az ilyen anyagok, előfordulhat, hogy túlmelegednek, és égési sérüléseket okoznak.

A Hongkongi Műszaki Egyetem kutatói továbbfejlesztették az ötletet, és egy környezeti érzékelőkkel, hőtermelő és színváltó fonalakkal, valamint mesterséges intelligenciával felszerelt „okos” kabátot teszteltek, amellyel hatékonyan ellenőrizhető a hőmérséklet és megelőzhető a túlmelegedés.

Az új e-textilből készült kabát hőtermelő, ezüstbevonatú fonalat és kétféle termokróm fonalat tartalmaz. Az előbbi rugalmasabban melegíti a ruhát, mint a hagyományosan használt szénszál. A kabátba mesterséges intelligenciát is építettek, amelyet ötven különböző életkorú, nemű és testtípusú alanyon képeztek ki. Az említett személyek meghatározták az ideális hőbeállítást változó hőmérsékletű, páratartalmú és szélsebességű környezetben – olvasható az Amerikai Kémiai Társaság weboldalán.

ACS

Színváltó fonalakra azért volt szükség, hogy azok jelezzék a hőmérséklet-változást, az egyik fonal például liláról rózsaszínre váltott, amikor 30 Celsius-fok fölé ment a szövet hőmérséklete.

A bemutató során a kabát termokróm és optikai szálai pontosan jelezték a melegítési hőmérsékletet, a kabát viselője pedig egyenletes meleget érzett, még akkor is, ha a külső környezet megváltozott.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!