Miközben a szél szétszedte a fél országot, Dévaványán valami egészen más miatt kerül be a naplóba a nap

Komoly vihar söpört végig az országon hétfő délután, eközben Dévaványán megdőlt a melegrekord is.

  • HVG HVG
Miközben a szél szétszedte a fél országot, Dévaványán valami egészen más miatt kerül be a naplóba a nap

Megdőlt az országos meleg- és szélrekord hétfőn – derült ki a HungaroMet jelentéséből. Mint írják, július 7-én az ország keleti felében tartott ki legtovább a hőség. Dévaványán 38,9 fokot mértek, amivel megdőlt az erre a napra vonatkozó legmagasabb maximum-hőmérséklet országos rekordja.

A korábbi rekordot Békéssámson tartotta 38,7 Celsius-fokkal, azt még 2015-ben mérték.

A hőségnek a markáns hidegfront vetett véget, mely záporokkal, zivatarokkal, jégesővel és viharos széllel érkezett. A budapesti János-hegy állomáson 38,1 m/s-os, vagyis 137 km/h-s széllökést mértek a szakemberek, ezzel megdőlt az erre a napra vonatkozó legnagyobb széllökés országos és fővárosi rekordja.

Korábban az országos rekordot Edelény tartotta, ott 2008-ban ezen a napon 33 m/s-ot (119 km/h-t) rögzítettek a műszerek. A korábbi fővárosi rekorder szintén János-hegy volt, ott 2020-ban 28,2 m/s-os (102 km/h-s) széllökést mértek.

A HungaroMet megjegyezte: a szélsőségek válogatása és ellenőrzése a mérések kezdete óta tart, ennek ellenére előfordulhat, hogy a bemutatottnál szélsőségesebb értékek is bekövetkeztek, vagy esetleg hibás érték maradt az adatok között, különösen a XX. század első felében, amely időszakról túlnyomó részben csak kéziratos formában vannak adatok.

„Az abszolút szélsőértékek, vagyis az eddig mért legnagyobb, legkisebb értékek rendszerint csak egy-egy földrajzi helyre és nagyon rövid időszakra vonatkoznak. Ellenőrzésük és elfogadásuk ezért mindig részletes vizsgálatot igényel. Bekövetkezésük gyakran különböző meteorológiai jelenségek véletlenszerű egybeesésének és bizonyos lokális hatások megerősödésének következménye. Az is előfordulhat, hogy a mérés körülményeinek megváltozása, vagyis az eredeti adatok inhomogenitása miatt képvisel rekordot az idősor egyébként átlag körüli eleme”

– közölte a szervezet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.