Újra útnak indul az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Sok dolgot nem tudni az X-37B nyolcadik küldetéséről, de amit igen, az elég érdekes – az űrrepülőgép ugyanis több új technológiát is próbálgat majd az augusztus végén induló missziója során.

  • HVG HVG
Újra útnak indul az amerikai űrhaderő titkos repülőgépe

Néhány hónappal a legutóbbi küldetése után nyolcadik alkalommal is elindulhat, és Föld körüli pályára állhat az amerikai űrhaderő titokzatos kísérleti űrrepülőgépe, az X-37B. A soron következő küldetése során az űrsikló olyan új technológiákat fog tesztelni, melyek az űrbéli katonai képességeket erősítik.

A Boeing által gyártott űrjármű augusztus 21-én indulhat el a nyolcadik útjára a Kennedy Űrközpontból, egy SpaceX Falcon-9 rakéta segítségével. Azt nem árulta el az űrhaderő, hogy hasznos teherből mennyi lesz az X-37B fedélzetén, de egy lézerkommunikációs technológiát biztosan magával visz, ahogyan egy kvantumszenzort is, ami segítheti az űrbéli navigációt, kiváltva a GPS-t.

A lézeres szerkezet infravörös fényt fog használni az adattovábbításhoz, és ebbe a folyamatba bevonja az alacsony Föld körüli pályán keringő kereskedelmi műholdakat is. Ezzel a lézeres megközelítéssel több adatot lehet átvinni, és biztonságosabb is ez a megoldás, mint a hagyományos, rádiófrekvenciás kommunikációs megoldások – részletezi a Gizmodo.

Fotót készített a titkos amerikai űrrepülőgép

Az amerikai űrhaderő az X-en osztotta meg azt a felvételt, amit nemrég az X-37B nevű titkos amerikai űrrepülőgép készített.

Ami pedig a navigációs megoldást illeti, egy kvantum-inerciális érzékelő lesz az űrsikló fedélzetén, mely rendkívül pontos, és a kvantummechanika elveit alkalmazza a gyorsulás méréséhez. Így nem lenne szükség a GPS-re.

Az X-37B 2023. december 28-án indult a hetedik küldetésére, és összesen 434 napot töltött Föld körüli pályán. Ez soknak tűnhet, de a hatodik misszió ennél is sokkal tovább tartott: 908 napos volt.

Legutóbb egy különleges manővert is végrehajtott az űrrepülő, erről itt írtunk.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.