Legutóbb felrobbant, most újra próbarepülést tervez a SpaceX a Starshippel

A SpaceX magyar idő szerint kedden hajnalban végezné el a Starship tizedik tesztjét. Az eddigi próbálkozások csak részsikereket hoztak.

  • HVG

Az utóbbi időben nem volt túl szerencsés a SpaceX a Starship tesztelésével. A cég ugyan elért már pár eredményt – például a Super Heavy hordozórakéta vissza tudott térni az indítóállásra –, az űrhajó eddig mindig felrobbant. Ez történt májusban is az indítás után, júniusban pedig már a startig sem jutott el a vállalat: az indítóálláson következett be a robbanás.

A SpaceX-et azonban nem ejtették kétségbe a kudarcok: a cég újra nekifut a 10. tesztnek, amelynek a dátumát most jelentette be. Ezek szerint az indításra magyar idő szerint augusztus 26-án éjszaka, hajnali 1 óra 30 és 2 óra 30 perc között kerül majd sor. Feltéve persze, ha nem robban fel a szerkezet a start előtt, és az időjárás is kedvezően alakul.

A cég szokás szerint élőben közvetíti majd az eseményt az X-en és a saját weboldalán, a stream 30 perccel az indulás előtt kezdődik majd. Ez praktikusan hajnali 1 órát jelent.

Ha mégsem tud elindulni a start – a SpaceX szerint az időjárás alapján csak 45 százalékban lesznek megfelelők erre a körülmények –, akkor egy nappal később még újra próbálkozik majd a cég.

SpaceX on X (formerly Twitter): “Watch Starship’s tenth flight test → https://t.co/UIwbeGoo2B https://t.co/gbQv9akMO9 / X”

Watch Starship’s tenth flight test → https://t.co/UIwbeGoo2B https://t.co/gbQv9akMO9

Ha minden a tervek szerint halad, a teszt során a Starship nyolc Starlink műholdat fog eljuttatni a világűrbe, és „több kísérletet is végrehajt majd, amelyek célja, hogy a Starship felső fokozata visszatérhessen az indítóállásra”. A Starship azonban nem ott, hanem az Indiai-óceánban landol majd – hasonlóan Kapu Tiborék űrhajójához. A tervek szerint az egész küldetés kicsivel több mint 60 percet vesz majd igénybe.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások