Nem kell drága stáb, mégsem lesz elszalasztott pillanat: érkezik a sportkamera, ami intelligens és megfizethető

Először a Kickstarteren méreti meg magát az XbotGo Falcon intelligens sportkamera, és hogy az érdeklődés mekkora iránta, azt jelzi, hogy az említett weboldalra kerülését követő első két órában már több mint egymillió dollár gyűlt össze az előrendelésekből.

  • HVG

A Blink Tech, amelynek az XbotGo a fogyasztói mesterséges intelligencia márkája, nem először próbálkozik az innovációkat felvonultató és azokra az előrendelésekből finanszírozást gyűjtő Kickstarter oldalon: korábban már több mint 300 ezer dollárt gyűjtött össze a Chameleon modell fejlesztésére. Most egy újabb intelligens sportkamerája került fel a site-ra, és a siker még a fejlesztőket is meglepte. A Falcon számára ugyanis szerény 5000 dolláros célösszeget tűztek ki, azonban a kamerára már az első két óra után több mint egymillió dollárnyi előrendelés folyt be, és cikkünk írásának idején (amikor még 40 nap van hátra a kampányból), már a másfél millió dollárt is túllépte.

Az XbotGo Falcon leírása szerint az első igazi 4K mesterséges intelligencia kamera a csapatsportok számára. Nincs szükség drága filmes stábra, nem kell telefonnal „üldözni” a meccset. A Falconnal automatikusan követhető a játék, követhetők a játékosok, élőben közvetíthető, rögzíthető és megörökíthető a mérkőzés minden fontos pillanata. A Falcon több mint 20 sportágra van optimalizálva, mindegyikhez egyedi követési logika és keretezés tartozik. A mezszám- és testalkat-felismerő algoritmusnak köszönhetően a kulcsjátékos mindig a képben van, függetlenül a pályán uralkodó esetleges káosztól.

Az alkalmazáson vagy fizikai gombokon keresztüli egygombos működtetésnek köszönhetően a Falcon kevesebb mint egy perc alatt „játékkész”, a használatához nincs szükség technikai ismeretekre. Nem kell kézben tartani, és a szabványos 6 mm-es állványnak köszönhetően másodpercek alatt beállítható a helyszínen. Azonnal elindítható a kiválasztott felvételi mód, sportág, korcsoport, pásztázási sebesség, dőlésszög stb. Egyetlen gombnyomás, és a többiről már a Falcon gondoskodik a többiről. Akár egy szülőről van szó a pálya szélén, akár egy edzőről a tizenhatoson belül, ettől kezdve csak a játékra koncentrálhat.

Külön is érdemes kiemelni a Zone Mapping funkciót, ami lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy manuálisan meghatározzák az aktív követési területet, segítve a mesterséges intelligenciát abban, hogy a terepi műveletekre összpontosítson.

A nagy teljesítményű, szénkefe nélküli motorral hajtott Falconnal 360 fokos vízszintes forgatás és 180 fokos függőleges dőlés érhető el, azaz könnyen alkalmazkodik minden játékhoz, mozdulathoz vagy elmozduláshoz a pályán. Még a gyors irányváltásokat vagy az oldalvonal melletti játékokat is simán és pontosan rögzíti, nincsenek kihagyott képkockák, elszalasztott részletek. A nagy kapacitású, 10 000 mAh-s akkumulátorral akár 180 perc folyamatos felvételt is készíthető. 

A kamera beépített élő közvetítési lehetőséget is kínál: közvetlenül az alkalmazásból lehet streamelni például a Facebookra vagy a YouTube-ra. A kamera akár egy 1024 GB-os SD kártyával is elboldogul, de emellett 20 GB ingyenes felhőtárhely is jár hozzá, és mindehhez nincsen szükség előfizetésre.

A Falcont egy 6 TOPS-os mesterséges intelligencia chip hajtja, amely másodpercenként több mint 20 mélytanulási feladatot futtat egyedi fejlesztésű algoritmusokkal. A játékosok követésétől a jelenetfelismerésen át az intelligens szögbeállításig minden döntés azonnal megtörténik az eszközön.

Kickstarter

A Falcon natív 4K felbontásban, 30 képkocka/másodperc sebességgel rögzít vágás nélkül, élénk színeket és borotvaéles részleteket kínál a beépített Sony képérzékelőnek köszönhetően. A gyors szünetektől az éjszakai játékokig a széles dinamikatartomány stabil, kiváló minőségű a látvány.  Esőálló burkolatának köszönhetően a Falcon ellenáll a pornak, a szélnek és az esőnek.

Az intelligens sportkamerát sötétszürke, limezöld és rózsaszínben árulják majd. A kiskereskedelmi ára 700 dollár lesz, de akik a Kickstarteren előrendelik, azok 500 dollárért, azaz 165 ezer forintért is vihetik, ingyenes magyarországi szállítással. Az értékesítés jövő év januárjában kezdődik.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások