Nem lesz többé biztonságban: csak ránéznek az arcára, és azonnal kiolvassák a gondolatait

Portugál kutatók egérkísérlettel bizonyították be, hogy a mimika ugyanúgy megmutatja, hogy mire gondol az ember, mint azt, hogy épp milyen érzések kavarognak benne.

  • HVG

A gondolatolvasás egyelőre a tudományos fantasztikum kategóriájába tartozik, bár tény, hogy az agyba ültethető chipeknek köszönhetően már sikerült egyel közelebb kerülni a megvalósuláshoz. A portugál Champalimaud Alapítvány kutatói szerint azonban sokkal egyszerűbben is valóság lehet a dologból.

Vizsgálatuk során azt találták, hogy az egerek mimikája felfedi a belső gondolkodási stratégiáikat. A felfedezés – amelyről a Nature Neuroscience című tudományos lapban számoltak be – nemcsak egy új, nem invazív megoldási lehetőséget tár fel a dologra, de komoly aggályokat is felvet a magánélettel kapcsolatban – írja az Interesting Engineering.

A csapat egy rejtvényt állított össze egereknek, az állatoknak pedig ki kellett találniuk, hogy két itató közül melyikből kapnak cukros italt. Mivel időnként módosult, hogy melyikből jön a cukros ital, az egereknek módosítaniuk kellett a problémamegoldó stratégiájukat.

A kutatók azt várták, hogy az idegsejtek csak az aktív stratégiát tükrözik. Ehelyett azt találták, hogy minden stratégia egyszerre képviselteti magát az agyban, függetlenül a meghozott döntéstől. Ez vetette fel a kérdést, hogy vajon ezek a stratégiák – gondolatok – az állatok arckifejezésében is megjelennek-e.

No Title

Science Snapshot: Reflections of Thought / Reflexos do Pensamento Science Snapshot: Reflections of Thought It’s easy to read emotions on people’s faces- each one has its clear, unmistakable signature. But what about thoughts? Scientists at the Champalimaud Foundation were able to read what mice were ‘thinking’ by analyzing their facial movements.

A csapat rögzítette az arcmozgásokat és az agyi aktivitást is, majd gépi tanulással elemezte az adatokat. Az eredmények meglepőek voltak: a finom mimika ugyanolyan informatívnak bizonyult, mint a neuronok működése. A kutatók szerint az elme ilyen szintű hozzáférése komoly lendületet adhat az agykutatásnak.

Még feltűnőbb volt az állatok közötti következetesség. Davide Reato, a tanulmány társszerzője szerint a hasonló arcvonások ugyanazokat a stratégiákat képviselték a különböző egerekben. Ez arra utal, hogy a mimika szintjén a gondolkodás specifikus mintáinak tükröződése sztereotipikus lehet, hasonlóan az érzelmekhez.

A szakemberek szerint a felfedezés a jövőben komoly segítséget jelenthet az agykutatás számára, ugyanakkor etikai kérdéseket is felvet, hiszen akár beleegyezés nélkül is bárki gondolataiban lehetne „turkálni”. A kutatók ezért arra ösztönzik a politikai döntéshozókat, hogy fektessék le a dolog jogi alapjait.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások