A Google idén döntött az asztali és a mobilos-táblagépes rendszerei összevonásáról, így a jövőben Android futhat valamennyi platformon.
Erről egyelőre még viszonylag keveset tudni, a gyakorlatban ugyanis a ténynél többet nem közölt a Google. Ennek megfelelően azt sem tudni, mikor jelenhet meg az akár számítógépen is futó Android.
Most a Qualcomm jóvoltából lehet egy kicsit többet sejteni a dologról. A cég még szeptemberben mutatta be a számítógépekbe szánt Snapdragon X2-es lapkáját, mely alapvetően Windows futtatására lett tervezve. A cég azonban már elkezdhetett dolgozni azon, hogy a chip az Androidot is támogassa – szúrta ki a GSMArena.
A portál az általa látott információk nyomán arról ír, hogy az androidos számítógépek hamarosan piacra kerülhetnek.
Az, hogy a Qualcomm ilyesmin dolgozik, azért sem meglepő, mert a gyártó sok androidos mobilgyártónak is szállít Snapdragon lapkákat. Az operációs rendszer asztali változata egy kicsit felrázhatja az eddig elsősorban a Windows és macOS által uralt asztali számítógépes piacot. Az Androidba olvadó ChromeOS csak részsikereket tudott elérni, így érthető, hogy végül a megszüntetéséről döntött a Google.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.