Elképesztő videón „a Concorde utódjának” első repülése

A korábbinál jóval részletesebb videó is megjelent a NASA és a Lockheed Martin közös fejlesztésű szuperszonikus repülőgépének első elemelkedéséről.

  • HVG

A NASA és a Lockheed Martin évek óta dolgozik az X-59-es repülőgépen, mely hosszú idő után újból elhozhatja a szuperszonikus polgári repülést. Lényegében a Concorde utóda lesz, csak annak rossz tulajdonságai, így például a hangrobbanás nélkül.

A gép néhány hete, október 28-án hajtotta végre az első tesztrepülését Dél-Kaliforniában. Miután átrepült a sivatagi tájon, észak felé dőlt, és körülbelül egy órával később leszállt az Edwards Légibázison, a NASA Armstrong Repüléskutató Központja közelében. Az út során a NASA egy másik repülőgépe végig szorosan az X-59 mellett volt.

A teszt után a Lockheed Martin kiadott egy videót a repülésről, ez azonban rövid volt, és csak a gép felszállásának kulcsmozzanatát mutatta. Most azonban a NASA is közreadott egy felvételt a tesztről, mely már jóval több betekintést enged a tesztbe – szúrta ki a Gizmodo.

Látni, ahogy kigördül a gép a hangárból, valamint a repülés több pillanata is a kísérőgépből nézve. Tartalmazza a landolást, illetve néhány mérnök örömét is a teszt végén. A gép most még nem lépte át a hangsebességet, csak a 370 km/h-s tempóig gyorsították fel az első teszt során, miközben 3,6 a kilométeres magasságot is elérte.

https://youtu.be/EdeKVMANcSs

A NASA 2024 elején mutatta be a Lockheed Martinnal közösen fejlesztett szuperszonikus sugárhajtású repülőgépét, melynek különlegességét az adja, hogy szinte némán tudja átlépni a hangsebességet. Ezt úgy éri el, hogy képes eloszlatni a lökéshullámokat, mielőtt azok hangos robbanássá egyesülnének. 

A jövőbeli tesztrepülések során fokozatosan növelik majd a magasságot és a sebességet, míg végül átlépi a gép az 1 Mach-ot, vagyis a hangsebességnek számító 1225 km/h-t. A gép végső változata a tervek szerint 1490 km/h-s utazósebességre lenne képes 16 764 méteres magasságban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások