Jöhet a mobilokra a meztelenség-védelem

Az Egyesült Királyságban komolyan felmerült, hogy megkérjék a mobil operációs rendszerek fejlesztőit egy meztelenség-szűrő elkészítésére. Később aztán más eszközökön is megjelenhet a funkció.

  • HVG

Hamarosan meztelenség-felismerő algoritmusok kifejlesztésére kötelezhetik az Apple-t és a Google-t az Egyesült Királyságban – derül ki a Financial Times jelentéséből.

A funkciónak a cégek mobil operációs rendszereiben – Android, iOS – alapértelmezetten működnie kéne, hogy így védjék a lányokat és a nőket az ellenük irányuló erőszakkal szemben. A jelentés szerint a belügyminisztérium illetékesei egészen konkrétan azt szeretnék elérni, hogy az eszközök operációs rendszerei megakadályozzák a meztelenség megjelenítését. Erre csak akkor lenne mód, ha a felhasználó igazolni tudja biometrikus ellenőrzés vagy személyi igazolvány segítségével, hogy már elmúlt 18 éves.

A javaslat első körben a mobilokat célozná, később azonban az asztali számítógépekre is kiterjedhetne. A brit kormány a lap szerint fontolóra vette, hogy kötelezővé teszi a fenti ellenőrzési módokat az országban értékesített eszközök esetében.

A javaslat várhatóan ellenállásba ütközik majd, és a hatékonyságával kapcsolatosan is felmerülhetnek kérdések. Nagy-Britannia a nyár folyamán a felnőtt tartalmak megtekintését is szigorú életkor-ellenőrzéssel nehezítette, hogy így védje a kiskorúakat. Ez azonban gyorsan oda vezetett, hogy a felhasználók elkezdték keresni a kiskapukat.

https://hvg.hu/tudomany/20250818_android-google-uzenetek-uj-funkcio-meztelenseg-kiszurese-elhomalyositas

Mint a MacRumors kiemeli, az Apple és a Google is kínál olyan biztonsági funkciókat, amelyek a gyerekeket hivatottak védeni, ám ezek sem tökéletesek, és messze nem kijátszhatatlanok.

A mobilgyártókat érintő brit javaslatokat várhatóan a következő napokban teszik közzé a Financial Times forrásai szerint.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások