A távol-keleti konyha már évszázadok óta használja a kimchit, amit a nyugati kultúra is ismer már egy ideje, ám nemrég szuperfoodként hivatkoznak rá – vagyis olyan ételként, ami segíthet a hosszú és egészséges élet elérésében. A fűszeres, fermentált káposztából készült étel pozitív hatással lehet az ember bélrendszerében élő több ezer fontos mikrobára, valamint az általános egészségre is, most pedig úgy tűnik, az immunrendszer számára is rendkívül hasznos lehet.
Rachel Woods, az amerikai Lincoln Egyetem kutatója a The Conversationön megjelent cikkében azt írja, ezt egy nemrég elvégzett vizsgálat is alátámasztja.
A kutatás során 13 túlsúlyos felnőttet vizsgáltak 12 héten keresztül. A résztvevőket véletlenszerűen három csoportba osztották. Az egyik csoport placebót kapott, míg a másik két csoport két különböző típusú – liofilizáltat és kapszulába helyezett – kimchi port kapott.
Az első típusú kimchit természetes úton, a környezetben már jelen lévő mikrobák felhasználásával erjesztették, míg a másodiknál a természetes helyett egy kiválasztott baktériumkultúrát használtak. A résztvevők által naponta kapott kimchi por mennyisége nagyjából 30 gramm friss kimchi elfogyasztásának felelt meg.
A vizsgálat előtt és után vért vettek a résztvevőktől, és egy olyan technikával elemezték őket, amely az egyes immunsejtek aktivitását mutatja, ahelyett, hogy egy általános átlagot adna. Ez részletes képet ad arról, hogyan működik az immunrendszer.
A tanulmány megállapította, hogy a kimchi célzott módon hatott az immunrendszerre. Növelte az antigénprezentáló sejtek (APC-k) aktivitását – ezek olyan immunsejtek, amelyek bekebelezik a kórokozókat, feldolgozzák azokat, és a kórokozók darabjait a felszínükön mutatják, így a szervezet T-sejtjei (amelyek koordinálják az általános immunválaszt) tudják, hogy válaszlépéseket kell tenniük ezek ellen a specifikus kórokozók ellen.
A kimchi bizonyos, kapcsolóként működő gének aktivitását is fokozta, segítve az immunsejteket abban, hogy tisztább jeleket küldjenek a T-sejteknek. Emellett olyan genetikai változásokat is előidéztek a T-sejtekben, amelynek köszönhetően gyorsabban tudtak reagálni bármire, ami immunválaszt váltott ki. A szakember szerint a legtöbb más immunsejt változatlan maradt, ami azt jelenti, hogy a kimchi a T-sejteket célozta meg ahelyett, hogy a teljes immunrendszert aktiválná. Ez azért is fontos, mert az immunrendszernek egyensúlyt kell tartania a válasz, valamint a szöveteket károsító túlműködés között.
Összességében az eredmények arra utalnak, hogy a kimchi segít az immunrendszernek hatékonyabban reagálni a fenyegetésekre anélkül, hogy túl sok gyulladást okozna a szervezetben. A kétféle kimchi között nem volt különbség, a placebót kapó csoportnál ugyanakkor ez a hatás nem volt megfigyelhető.
A jövőben a kutatók szeretnének nagyobb számú önkéntessel is dolgozni, hogy kiderüljön, meg lehet-e ismételni a vizsgálat eredményét.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.