A Kickstarteren gyűjt előrendeléseket egy tenyérbemászó, mini számítógépes egér, ami a világ legkisebb ilyen eszköze.A fejlesztőknek, azaz a Livaro Tech csapatának a kiinduló gondolata az volt, hogy manapság nem csupán íróasztal mellett, hanem kávézókban, vonatokon, repülőutakon, kanapékon és közös helyiségekben dolgozunk. Azonban a legtöbb hagyományos egér használata feltételezi a lapos íróasztalt, a nagy mozgásteret, az állandó tenyérnyomást és az ismétlődő csuklómozgásokat. Idővel ez kellemetlenséghez, fáradtsághoz és csuklóhúzódáshoz vezethet. Az egérnek tehát fejlődnie kell.
Elkészítették hát a világ legkisebb vízszintes egerét, a NanoFlow i2 Airt. A méretei 31 x 39 x 75 mm, a tömege pedig mindössze 35 gramm. Kisebb, mint az Airpods tokja, nagyon kevés helyet foglal el, könnyen elfér egy zsebben, és szinte bármilyen felületen használható. Viszont a kis méret nem jelent kompromisszumot, ugyanis az eszköz teljes spektrumú egérvezérlést kínál.
Ahelyett, hogy a tenyeret kellene lefelé kényszeríteni és a csuklót kellene behajlítani, a NanoFlow i2 Airt ujjbeggyel lehet vezérelni, azaz az erő és a vezérlés nem a tenyérből származik. Ennek megfelelően csökken az izomterhelés, és a csukló természetesebb, ellazult pozícióba kerül. A tenyérnyomás csökkentésével és a kéz körüli légáramlás biztosításával ez a kialakítás minimalizálja a hőképződést a hosszabb munkák során, csökkenti a statikus tenyértámasz okozta izomfeszültséget. Az eredmény egy olyan egér, amely nemcsak súlyában, hanem használat közben is könnyebbnek érződik. Az eszköz mindkét végén csúszásgátló gumi markolat található, amely lehetővé teszi az ujjak stabil fogást. Galvanizált héjjal is rendelkezik a könnyű tisztítás érdekében.
Ergonomikus kialakításának és kompakt méretének köszönhetően ez az eszköz sokkal kisebb részeken is használható, mint egy hagyományos egér. Szükség esetén tehát még a kisebb felületek is ideiglenes munkahellyé válhatnak, feltéve persze, hogy a laptopot is jól lehet ott használni.
Az egér USB-C-n keresztül tölthető, és mindössze egy órányi töltés állítólag 40 órányi használatot tesz lehetővé. A készülék töltés közben is használható, így megszakítások nélkül lehet dolgozni. Intelligens készenléti módja pedig automatikusan kikapcsolja, ha nem használják.
Az is nagyon kedvező, hogy az egér egyszerre két eszközhöz is csatlakozhat, így azonnal lehet váltani ezek között, ami nagyszerű funkció a laptop és a tablet közötti multitaskinghoz.
A NanoFlow i2 Air használatához nincsen szükség illesztőprogramokra. Az egér kompatibilis a Bluetooth vagy USB vevőegységeket támogató Windows, macOS, Linux, iPadOS és Android eszközökkel. Jelenleg csak jobbkezes felhasználók számára készült el a fekete és fehér színben kapható NanoFlow i2 Air. A korai megrendelők körülbelül 25 ezer forintért vásárolhatják meg a terméket, a tervezett későbbi kiskereskedelmi ár viszont több mint 30 ezer forint lesz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.