Forró ősz ígérkezik a mobilok piacán
A nyárra várt Galaxy Z Fold8 több irányból is konkurenst kaphat. Szeptemberben bemutathatja az Apple saját összehajtható telefonját, és a Xiaomi is visszatérhet erre a piacra.
Már 2026 őszén be akarták mutatni, és most úgy tűnik, hogy a 2027-es céldátumot sem tudja tartani az Apple az első hajlítható iPhone piacra dobásával.
A vártnál több problémával szembesülhetett az Apple az első hajlítható iPhone fejlesztésénél, ami a készülék piacra dobásának időpontjára is hatással lehet – írja jelentésében a Nikkei.
A portál forrásai szerint a gondok a készülék tesztgyártásának korai szakaszában ütköztek ki, és emiatt hónapokkal csúszhatnak majd az első kiszállítások. „A kialakult helyzet veszélyeztetheti a tömeggyártás ütemtervét” – állítja az egyik forrás, megjegyezve, hogy az április a műszaki ellenőrzőtesztek fontos időszaka. Állítólag az Apple már értesítette a problémáról az alkatrész-beszállítókat arról, hogy a hajlítható iPhone gyártási menetrendje csúszni fog, és jelenleg is dolgoznak a problémák megoldásán.
Mint az Engadget kiemeli, a hajlítható iPhone – melyet Foldként emlegetnek – 2017 óta napirenden van, ám a Samsung jócskán megelőzte a gyártót a Galaxy Fold 2019-es piacra dobásával.
A nyárra várt Galaxy Z Fold8 több irányból is konkurenst kaphat. Szeptemberben bemutathatja az Apple saját összehajtható telefonját, és a Xiaomi is visszatérhet erre a piacra.
Több forrás szerint az Apple-nek az volt a célja, hogy már 2026 őszén, az iPhone 16-széria mellett bemutassa a készüléket, ám ez végül nem történt meg. A 2027 szeptemberi bemutatót most egy újabb probléma sodorhatja veszélybe, így tovább csúszhat a piacra dobása.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Csak a repülőútra 25 millió forintot költhettek.