Mekkora legyen? Ja, és milyen alakú? Új formájú mobillal is előállt a Samsung

A szokásos kettő helyett három új kihajtható telefont mutatott be a Samsung. Ezért aztán egy dolog már a bemutató után biztos: az eddiginél többen találhatják meg maguknak a számukra szimpatikus formát. Itt a Fold 8 Ultra, a kompaktabb és arányosabb Fold8, valamint a végképp kompakt Flip8.

A szerdai londoni sajtóbemutató előtt egy héttel maga a Samsung árulta el idei hajlékony mobiljai egyik fontos újdonságát, ami éppen a hajlíthatósághoz kapcsolódik. Ez a Flex Titánium technológia, melynek gyakorlati lényege, hogy amikor szétnyitja az ember a telefont, akkor az elé táruló nagyképernyőn nyoma sincs a hajtáscsíknak. Azaz nem látszik apró bemélyedés ott ahol hajlik a kijelző. (Korábbi híradásunkban részletes magyarázat található arról, hogy érték el ezt a mérnökök.) Technológiailag fontos a hajlítható kijelzők és okostelefonos eladások terén is világelső gyártó eljutott ide, ám az igazsághoz hozzátartozik, hogy aki nyomkodott már 15 percnél tovább kinyitható mobilt, azt pontosan tudja, hogy a hajtáscsík csak ránézésre zavaró, valós használat közben a negyedik perc után már megfeledkezik róla az ember.

Samsung Galaxy Z Flip8, Fold8 Ultra és Fold8
Samsung

Galaxy Z Fold8

Tartósabban befolyásolhatja az élményt a képernyő mérete és aránya. És éppen ez az, amit idén többek számára kinyit a Samsung. Az idei alapmodell, a Fold8 egy új formavilágot hoz a portfólióba.

Az új kialakítást „content-native” jelzővel illették a bemutatón, ami praktikusan annyit tesz, hogy a szétnyitás után feltáruló belső, nagy képernyő 4:3 képarányával teszi kézre (szemre) esővé tartalmak fogyasztását. A gyártó szerint elforgatva ez a képarány egyfajta „természetes kényelmes” felületet teremt az olvasáshoz. Jó hír, hogy az újságírókhoz hasonlóan a dél-koreai tervezők is hisznek a szöveg erejében, hiszen az új kialakítás főként weboldalak, cikkek, e-könyvek és mindenféle hosszabb szövegek olvasásához praktikus igazán. Nem mellesleg filmekhez és játékokhoz is. A külső kijelző képaránya egyébként 16:10-es. És ami még fontos: összecsukva 5,5 hüvelyken, kinyitva 7,6 hüvelyken terül el a 120 Hz-en frissülő látnivaló – az alapmodell tehát valamivel kompaktabb, mint a tavalyi Fold7 volt, annak méreteit idén az Ultra címkével ellátott eszköz veszi át.

Samsung Galaxy Z Fold8 és Fold8 Ultra
Balogh Csaba / HVG

Hogy az Ultra mellett is lehessen érveket felsorakoztatni, a sima Fold8 képalkotásért felelős hátlapi kamerarendszere egy visszafogottabb, 50 megapixeles főkamerából (f/1.9) és egy 50 megapixeles ultraszéles látószögűből (f/1.8) áll. Az előlapi kamera és a nagy főképernyő kamerája egyaránt 10 megapixeles (f/2.2).

A Qualcomm Snapdragon 8 Elite Gen 5 for Galaxy processzora mellé 256 GB, 512 GB vagy 1 TB tárhely választható, előbbiek mellé 12 GB RAM jár, a csúcsverzióban már 16 GB van.

Samsung Galaxy Z Fold8
Balogh Csaba / HVG

A telefont egy 4800 mAh-s akkumulátor hajtja, amit vezetékkel 45 Watt-tal, vezeték nélkül pedig 20 Watt-tal lehet tölteni. A videózással mérve 26 órás üzemidőt ígérő gyártó szerint a teljesen lemerült készülék 63 százalékra töltődik fel 30 perc alatt.

Mindezt egy, a Samsung előzetes bemutatón ismertetett véleménye egy „lehetetlenül vékony és könnyű” mobilba sikerült belepakolni, amiből az a filozófusok és fizikusok számára is érdekes tény következik, hogy a lehetetlen mint olyan 9,7 milliméteres és 201 grammos. Persze csak összecsukva, hiszen közismert tény, hogy a lehetetlen vastagsága, ha szétnyitják, 4,5 mm-re változik.

A mától már előrendelhető Samsung Galaxy Z Fold8 grafit, krém, levendula és a gyártó webshopjában pisztácia színekben kerül piacra augusztus 7-én, tárhelytől függően 760/830/970 ezer forintos áron.

Samsung Galaxy Z8-széria
Balogh Csaba / HVG

Galaxy Z Fold8 Ultra

Ha már a hagyományos kivitelű mobilok között a Samsung legképességesebb modellje Ultra jelzéssel fut, nem meglepő, hogy mostantól így lesz ez a kihajtható készülékeknél is.

Az alapmodell processzora, tárhely- és memóriaopciói maradtak, de például a képernyő más. Az Ultra modellnél maradt a Fold7-es örökség: normál mobilként használva egy 6,5 hüvelykes kijelző várja az embert, szétnyitva egy 8 hüvelykes, hatalmas „munkaterület”. Ez utóbbi megfogalmazást a gyártó is szívesen használja, utalva arra, hogy a szétnyitva két 6,5 hüvelykes felületen már multitasking jelleggel is lehet dolgozni: például egyik oldalon nyitva az e-mailező, másikon a naptár és egy chat. A képfrissítés természetesen itt is 120 Hz-es. Ahogy az is igaz mindkét Fold8-modellre, hogy a tavalyi 2600 nites csúcsfényerőből idénre 3000 nites lett, ami minden eddiginél jobb láthatóságot jelent direkt napfényben is.

Samsung Galaxy Z8-széria
Balogh Csaba / HVG

A kamerarendszerhez idén nem nyúltak, a Fold8 Ultrába majdnem pontosan ugyanaz került, mint a Fold7-be. De csak majdnem: a 200 megapixeles főkamera és 10 megapixeles telefotós modul mellett szolgálatot teljesítő ultraszéles látószögű egység a 12 megapixelesről 50 megapixelesre javult (f/1.9). A kisebb és a nagyobb képernyőbe szerelt objektívek nem változtak.

Miközben a telefon tömege a tavalyi 215 grammról nem változott, a szétnyitva mért 4,2 mm-es vastagságából sikerült egy hajszálnyit elvenni. A 0,1 mm-es változást senki nem fogja észrevenni, azt viszont mindenki, hogy a vékonyabb gépházba sikerült egy jobb akkumulátort belepréselni. A 4400 mAh-s aksit egy 5000 mAh-s telep váltja, amiről már ennyi alapján is meg lehet mondani, hogy érezhető változást hozhat a mindennapi használatba. Ahogy az is, hogy a 25 wattos vezetékes töltés helyett 45 wattos került az idei csúcsmodellbe. A teljesen lemerült készülék 30 perc alatt 65 százalékosra tölt fel. A vezeték nélküli tölthetőség 15-ről 25 wattosra gyorsult.

A Samsung Galaxy Z Fold8 Ultra az említett 256 GB / 512 GB / 1 TB tárhelyopciókkal jelenik meg augusztus 7-én, 830 ezer, 900 ezer, illetve 1 millió 50 ezer forintos listaáron. Grafit, krém és lila színekből lehet választani, a Samsung webshopjába zöld kivitel is felkerül.

Samsung Galaxy Z Flip8
Balogh Csaba / HVG

Galaxy Z Flip8

Minden értelemben kistestvér a 180 grammos, 6,1 mm vékonyra gyártott Flip8, amiből szokás szerint nem összecsukva, hanem kihajtva lesz telefonforma. A 8 grammos és 0,4 mm-es fogyókúra jól áll neki, főleg annak fényében, hogy a zsugorítás oltárán nem igen áldoztak fel képességeket.

Összecsukva most is egy 4,1 hüvelykes kijelző nézhető, szétnyitva 6,9 inchesre vált a telefon. Ennek a panelnek a csúcsfényerejét nem növelték, maradt a 2600 nit.

Szintén maradt a Flip7 modell kamerarendszere, és itt még a „majdnem” kitétel sem indokolt: az 50+10 megapixeles főrendszer és a 10 megapixeles szelfikamera is konkrétan ugyanaz, mint a tavalyi modellben volt.

A hardveresen ráncfelvarrásnak is csak éppen-éppen tekinthető telefonban a 4 nm-es csíkszélességgel gyártott Exynos 2500 processzort egy 3 nm-es Exynos 2600 váltja. A 256/512 GB-os tárhelyopciók maradtak, ahogy a 12 GB RAM is. És sajnos az akkumulátor terén sem igazán történt változás.

A társaihoz hasonlóan augusztus 7-én megjelenő Galaxy Z Flip8 készülék 256 GB-os változata 500 ezer forintba kerül, az 512 GB-osért 570 ezer forintot kérnek el.

Samsung Galaxy Z Flip8
Samsung

AI-funkciók

Az új hardverekkel a kihajtható modellekre optimalizált AI-eszközök is érkeznek a Galaxy-univerzumba. A Samsung is rákapcsolódott a mostanság már az átlagfelhasználók világába is be-beszivárgó agentic AI vonalra: amikor a mesterséges intelligencia már nemcsak egy chatbot, amitől meg lehet kérdezni, hogy érdemes-e barackpálinkára vörösbort inni, mire figyeljünk szobabicikli vásárlásakor, meg ilyenek, hanem egyre komplexebb feladatokat is rá lehet bízni. Hogy ez a Galaxy AI rendszerében pontosan hogyan fejlődik, az a jövő zenéje.

Ami biztos, hogy az Android operációs rendszeren futó One UI 9.0 felülettel a Samsung egy új AI Asszisztens Aktivitás (AI Assistant Activity) irányítópultot is bevezet, amelyen a felhasználó áttekintheti a nevében futó AI-automatizálásokat. Ahelyett, hogy több alkalmazás és szolgáltatás között kellene navigálniuk a történések megértéséhez, a felhasználók egy helyen áttekinthetik az AI-műveleteket.

Az viszont biztos, hogy a dél-koreai gyártónál nagy fókuszt helyeznek a proaktivitás fejlesztésére, azaz hogy a rendszer minél pontosabban ki tudja találni, mit akar majd a felhasználó következő lépésként, és kézre eső módon eleve azt kínálja fel, ne kelljen menükben és mindenféle felületeken bolyongani. Kapcsolódó fejlesztésként az új Galaxy Z-széria továbbfejlesztett adatvédelmi figyelmeztetésekkel érkezik, amelyek proaktív módon értesítik a felhasználókat a lehetséges adatvédelmi kockázatokról, beleértve a háttérengedélyekhez való felesleges hozzáférési kísérleteket is.

https://hvg.hu/tudomany/20260722_samsung-galaxy-watch-ultra2-watch9-bemutato-specifikacio-magyar-arak

Talán mondani sem kell, hogy a multimédiás AI is folyamatos fejlesztés alatt áll, így ha a hardveres képességek fejlődése egy kicsit lassult is iparágszerte, a mesterséges intelligenciára alapuló képkészítési, képjavítása vagy éppen fotó- és videószerkesztési eszközök tárháza lényegében minden rendszerverzióval bővül.

A vállalat azt ígéri, hogy a következő időkben az AI-élmények még inkább összekapcsolódnak és kontextusfüggővé válnak, amikor a felhasználók telefonjukat Galaxy órájukkal vagy éppen hamarosan piacra kerülő okosszemüvegükkel párosítják. Vagy ahogy ők fogalmaznak, „a Galaxy AI – a jólléti adatoktól kezdve a napi rutinokon át a kapcsolódó műveletekig – segít a felhasználóknak zökkenőmentesebben váltani az eszközök között, valós idejű, személyre szabott támogatást nyújtva a nap folyamán”.

Az AI-támogatáshoz az is hozzátartozik, hogy a Z8-széria mindegyik modelljéhez 6 hónapon át ingyenesen jár a Google legfejlettebb Gemini szolgáltatásaihoz hozzáférést nyújtó Google AI Pro csomag. Az egyébként havi 8790 forintba kerülő, így fél éven át ingyenes szolgáltatás része 5 TB tárhely is a Google Drive-ban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások