Már dolgozik az Apple azon a frissítésen, ami kijavítja az iPhone 18 Pro és az iPhone 18 Pro Max nem veszélyes, de annál bosszantóbb hibáját. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a két készülék működésébe egy, a Face ID-val kapcsolatos hiba kavar be.
A felhasználók beszámolója szerint sokaknál fordult elő az, hogy az arcazonosítás után a mobil egyszerűen lefagyott, majd néhány másodperccel később újraindult. Mivel a szeptember elején bemutatott új csúcskészülékek egy kisebb Face ID-azonosítórendszert kaptak, az ehhez tartozó infravörös kamera pedig a kijelző alá került, így félő volt, hogy esetleg hardveres hiba okoz problémát.
Szerencsére kiderült, hogy nem erről van szó, így a kellemetlen lefagyás orvosolható. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az Apple a jövő héten adhatja ki azt a firmware-frissítést, ami megoldja a FaceID-val kapcsolatos problémát.
https://hvg.hu/tudomany/20260921_iphone-18-pro-kamera-ios27-funkciok-teszt-velemeny
Időközben kiderült egy másik probléma is az új iPhone-okról: az, hogy egy bizonyos adatmennyiség után a tárhely írási sebessége lelombozóan lassúvá válik. Ez már hardveresen sem megoldható gond, tekintve, az Apple mérnökei az iPhone-ban lévő architektúrát tervezték meg, ugyanakkor jó eséllyel a legtöbb felhasználónak ez a gond nem lesz érzékelhető.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.