Nemcsak a kilók jönnek vissza, nagyobb baj is történhet, ha leáll az Ozempicről

Bár a GLP-1-gyógyszerek, például az Ozempic vagy a Wegovy szedésével látványos eredmények érhetők el a fogyás terén, néhány kellemetlenség már kiderült ezekről a szerekről. Egy friss, nagyszabású kutatás pedig az orvosság abbahagyása utáni váratlan kockázatokat tárta fel.

  • HVG

Napjaink csodaszereiként emlegetik a GLP-1 gyógyszereket, amelyek alapvetően a cukorbetegség terápiájához kapcsolódnak, azonban igen sikeresek a betegek lefogyasztásában is. Jó pár további pozitívum is kiderült róluk, igaz, azért kellemetlenebb mellékhatások is előfordulnak. Amerikai kutatók új eredménye is ez utóbbiakhoz kapcsolódik.

Az Ozempic (és a többi GLP-1 gyógyszer) egyik ismert „mellékhatása”, hogy valójában addig teljesít jól a fogyókúrában, amíg szedik, amikor viszont elhagyják, szépen visszakúsznak a kilók. Valami ilyesmi történik a szedéssel együtt járó szív- és érrendszeri előnyökkel is: amikor leállnak a gyógyszerről, ez a pozitív hatás is hamar elenyészik, sőt, a visszájára fordul.

A Washington Egyetem Orvostudományi Karának kutatói több mint 333 ezer, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő amerikai veteránt követtek nyomon három éven keresztül. Arra voltak kíváncsiak, hogyan változik a súlyos szív- és érrendszeri események – többek között a szívinfarktus, a stroke és a halálozás – kockázata a GLP-1-kezelés megszakítása után.

Azt találták, hogy a kezelés akár csak hat hónapos megszakítása is jelentősen növelte a súlyos szív- és érrendszeri események kockázatát a gyógyszer folyamatos szedéséhez képest – írja a ScienceDaily. Ráadásul minél tovább maradtak a betegek kezelés nélkül, annál nagyobb volt a kockázatnövekedés. Két év GLP-1 terápia nélküli időszak után a szívroham, a stroke és a halálozás kockázata akár 22 százalékkal is magasabb volt, mint azoknál, akik folytatták a kezelést.

A legtisztább szív- és érrendszeri előnyök azoknál jelentkeztek, akik a teljes hároméves vizsgálati időszak alatt végig szedték a GLP-1 gyógyszereket. A kezelés megszakítása, majd újraindítása szintén csökkentette a kardiovaszkuláris előnyöket. Azoknál, akik három évig folyamatosan szedték a GLP-1 gyógyszereket, 18 százalékkal csökkent a kockázat, míg azoknál, akik ideiglenesen abbahagyták, majd később újrakezdték a kezelést, átlagosan 12 százalékos csökkenést tapasztaltak. Mindez azt mutatja – vélik a kutatók –, hogy a gyógyszer abbahagyása tartós heget hagy.

https://hvg.hu/tudomany/20260724_ozempic-glp-1-fogyast-segito-gyogyszerek-vizsgalat-mellekhatas-hajhullas

A kutatók szerint tehát nem csupán a visszahízás a probléma, ennél kevésbé látványos változások is történhetnek. A kezelés megszakításával olyan anyagcsere-folyamatok is visszarendeződhetnek, amelyekre a gyógyszerek kedvező hatást gyakoroltak, így többek között a gyulladás, a vérnyomás és a koleszterinszint kedvezőtlen irányú változása is hozzájárulhat ahhoz, hogy a szív-érrendszeri védelem csökken.

A BMJ Journals folyóiratban részletezett kutatás vezető szerzője, Ziyad Al-Aly szerint a testsúly visszatérése jól látható változás, az anyagcsere újbóli kedvezőtlen irányú eltolódása azonban kevésbé feltűnő, mégis fontos következményekkel járhat.

Persze mint minden kutatási eredmény értékelésekor, ezúttal is élni kell némi fenntartással. Az eredmények nem azt jelentik, hogy a gyógyszer abbahagyása szükségszerűen szívrohamhoz vagy stroke-hoz vezetne. A kutatás összefüggéseket vizsgált, és nem bizonyítja önmagában, hogy a kezelés megszakítása közvetlenül okozza a későbbi eseményeket. Ráadásul az eredmények egy meghatározott betegcsoportra (amerikai veterán, 2-es típusú cukorbeteg), vonatkoznak, ezért nem feltétlenül általánosíthatók minden GLP-1-gyógyszert használóra.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.

Hozzászólások