Szivárognak a részletek: ezt tudja majd az iPhone 18

Tovább bírhatja és fürgébb is lehet az iPhone 18, amely várhatóan 2027 tavaszán kerül majd a boltok polcaira. Sajnos úgy tűnik, jön majd egy újabb áremelés is.

  • HVG

Volt egy hiányzója az Apple szeptemberi bemutatójának. A „sima” iPhone 18 ugyanis egyszerűen nem került szóba az eseményen, a cég csak az iPhone 18 Pro és 18 Pro Max mobilokról, valamint az új iPhone Duóról rántotta le a leplet.

Ez azonban nem a vég, csak egy új stratégia: az iPhone 18, az iPhone 18e, valamint az iPhone Air 2 a jövőben nem a szeptemberi eseményen mutatkozik be, hanem körülbelül fél év késéssel, tavasszal.

A Digital Chat Station nevű szivárogtatónak köszönhetően már azt is sejteni lehet, hogy mit tud majd az Apple népszerű alapmodelljének következő generációja. Kezdjük a rossz hírrel: drágább lesz. Dollárban az iPhone 18 Pro és 18 Pro Max ára is emelkedett idén, ám a forint erősödésének köszönhetően a magyar piacon forintra pontosan ugyanaz volt a mobilok nyitóára, mint egy évvel korábban. Az egyelőre nem ismert, hogy az iPhone 18 esetében is ilyen szerencsések leszünk-e.

Mint a 9to5Mac részletezi, az iPhone 18 valamivel nagyobb akkumulátort, valamint egy új, 2 nanométeres gyártási technológiájú A20 lapkát kaphat. Ezek pontos részleteit már nem közölte a szivárogtató a Weibón közzétett bejegyzésében, csak azt, hogy a 18 Pro-szériánál megismert kisebb Dynamic Island nem fog megjelenni az új mobilon.

A kisebb fejlesztéseknek köszönhetően az iPhone 18 a szokásosnál nagyobbat léphet előre teljesítmény és hatékonyság terén.

A további részletek egyelőre nem ismertek. Korábbi szivárogtatások szerint a RAM mennyisége is több lehet majd az iPhone 18-ban, igaz, csak nagyon kevéssel.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Hozzászólások