„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A Samson Technologies új, Carbon 49 névre keresztelt MIDI billentyűzete akár az utcasi zenészeknek is jó...

A Samson Technologies új, Carbon 49 névre keresztelt MIDI billentyűzete akár az utcasi zenészeknek is jó szolgálatot tehet a cég szerint, feltéve persze, hogy manapság az utcai zenészek iPaddel és MIDI billentyűzettel felszerelkezve muzsikálnak.

Az eszköz mindenesetre adott, a négy oktávos billentyű egyszerűen csatlakoztatható akár az iPadhez is (szükség van hozzá az iPad Camera Connection Kitben található USB átalakítóra!), így igazi mobil zenegép válhat belőle. A "kottatartó" részt kifejezetten az iPadhez igazították.

Nyáron a vízparti buliknál is jó szolgálatot tehet. Használható persze hagyományos célokra is, ehhez a Native Instruments Komplete Elements csomagját is megkapjuk hozzá.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.