A NER-média diadaltort ült tegnap. A köztévé főcsatornája leadta Paul Lendvai Magyarországról készített, kormány- és Orbán-bíráló filmjét. Rögtön lehet tehát mondani, nincs itten semmiféle cenzúra, jogkorlátozás, demokráciaszűkítés. Hisz az állami tévé bemutatja a jelenlegi rezsimet keményen támadó újságíró alkotását, s utána a film egyik leggyakoribb nyilatkozóját, az alkotás szellemiségét gond nélkül felvállaló Ungváry Rudolfot behívják az Estébe disputálni. Hol itt a probléma, kérem? A probléma (és a trükk) ott van, hogy a kormányzat és udvari médiája pontosan tudja, hogy ez a film semmiféle veszélyt nem jelent Orbán hatalmára. Az alkotás körülbelül olyan viszonyban áll a valósággal, mint Debreczeni József 2006 őszéről írt, Lendvai által méltatott könyve. Valóságos eseményekről szól, de egy belterjes szűrőközeg által a felismerhetetlenség határáig eltorzítva. A filmben szereplő nyilatkozók idejének legnagyobb részét Gyurcsány Ferenc, a Gyurcsány-párt alelnöke, Bauer Tamás, valamint a gyurcsányi kör eszmeiségével jelentős részben azonosuló balliberális értelmiségiek, volt politikusok (Iványi Gábor, a Klubrádió-munkatárs Váradi Júlia, Csillag Ádám, Schiff András, stb.) töltik ki.

Ergo, a film pont hogy segít a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Abban, hogy elhitethesse: a magyar kormány intézkedéseit szinte csak és kizárólag az elmúlt nyolc év bukott, a hatalomból kiesett politikusai és a hozzájuk ideológiailag kötődő szekértáboros intellektuelek támadják. Nem szerepelnek benne az olyan kormánykritikus mérsékelt jobboldaliak, mint Sólyom, Mellár, Chikán, Elek István. Nem szerepel a filmben az MSZP vagy az LMP vezetői, politikusai közül sem senki. Ahogy Bajnai és környezete sem. Nincsenek benne azok a tényfeltáró, oknyomozó, véleményformáló független liberális portálok, orgánumok és újságírók, amelyek az előző kormányok és az Orbán-rendszer leleplezéséből, bírálatából egyaránt kivették a részüket. A Gyurcsányon és a Charta-értelmiségen kívüli világot egyedül Dopeman képviseli, mint afféle szabadszájú bohóc, helyi celeb. A Lendvai-film világképe ugyanúgy merev, kétosztatú térben gondolkodik, mint a NER. Van a Fidesz, a Jobbik, a Gárda. S velük szemben a gyurcsányi és/vagy balliberális politikusok, megmondóemberek. Csak ők olyan bátrak, hogy a Fény utolsó hírmondóiként szembemenjenek a Sötétség erőivel.

A köztévé stúdiójába invitált Ungváry Rudolf, a maga kategorikus féligazságaival, vészterhes stílusával óhatatlanul alulmarad a kormányszimpatizáns nyilvánosság olyan mérsékelt és laza képviselőivel szemben, mint Betlen János és Stumpf András. Ironikus, szkeptikus megjegyzéseikkel gyakorlatilag szétszedik, hülyét csinálnak belőle. A film ugyanis magas labda, ez kétségtelen. Elnagyolt, összecsapott és tendenciózus kritikát ad a demokrácia és a jogállam leépüléséről, leépítéséről. Görcsös elfogultsága, kiegyensúlyozatlansága lehetőséget biztosít a másik, hatalmon lévő elfogultságnak, hogy kimondja: nincs itt semmi különösebb gáz a demokráciával. A kormánypárti média régóta ezt csinálja: kimazsolázza a nyugati lapokból, adásokból a hülyeségeket, tévedéseket, így a kedves jobbos olvasó hátradől, semmi sem igaz, hazudnak Ezek. Pedig lehetne olyan dokumentumfilmet csinálni, amiből kiderülne: amit Orbán Viktor művel, az nem csak a Gyurcsányéknak fáj és nem is csak őket fenyegeti.

Sőt, őket fenyegeti a rezsim tán legkevésbé. Mi több, lehetőséget biztosít nekik, hogy üldözött mártírrá nemesülve visszamásszanak a hatalomba. Ellenben nagyon is fenyegeti a romákat, akiket egyszer láncszavazós urnatölteléknek használ, máskor pedig odavet a terjengő rasszista közhangulatnak. Fenyegeti a vidéki és peremvárosi többséget, akiknek sem az ígért közbiztonságot, sem a munkahelyet nem adta meg, így a náluk is nyomorultabb romák és hajléktalanok ellen hecceli őket. Fenyegeti a becsapott, a vadjobbos-romantikus parasztplebejus Ángyán József képviselte őstermelőket, gazdákat. Fenyegeti a plágium ügyében tréfát nem ismerő értékkonzervatív professzorokat. A tényleg színvak jogvédőket. A fiatalokat, diákokat, egyetemistákat, akiknek a jövőjét éli fel, hogy kifizethesse a nyugdíjas szavazatokat. S fenyeget mindenkit, életkortól függetlenül, aki nem Hoffmann Rózsa, Matolcsy György, Fekete György és Simicska Lajos. Be lehetne ezt mutatni hitelesen, csak akkor azt is be kéne, hogy jutottunk ide. S ahhoz már nem elegek azok a felmelegített panelek, amelyek már egy '92-es Charta-gyűlésen is elcsépeltek, s hamisak voltak. Ma pedig csak arra jók, hogy Paul Lendvaiból a NER méltán kiröhögött hasznos idiótája legyen.