"és egy röhögő törpét követtem

akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk

gipszlenyomatokat"

Ezt a három verssort ma már közismerten L. Simon László vetette papírra költőkorában. Nincs ezzel semmi baj, a művésznek az a dolga, hogy szabadon szárnyaljon, vagy alászálljon a poklokra, ha éppen olyan napja van. L. Simon erre már nem szívesen emlékszik.

Azt mondja ugyanis a Heti Válasznak, hogy nem az volt a kérdés, jobb lesz-e a Nemzeti Színház Vidnyánszkyval, mint Alföldivel. Hanem hogy ki áll közelebb az ő gondolkodásukhoz. Alföldi például szerinte egyenrangúként mutatja be a Tragédiában Istent és Lucifert, márpedig ez kereszténykonzervatív szemszögből tűrhetetlen blaszfémia. Az ő gondolkodásuktól távol áll.

Madáchétól speciel nem; Alföldinek egyáltalán nem kellett megerőszakolnia a szöveget. Lucifer észrevételei ugyanis már az eredeti szövegben is megfontolandók. L. Simon ezt természetesen tudja, ahogy azt is, hogy villásfarkú szörnyet csinálni Luciferből sima hamisítás lenne. Továbbá - saját verseiből kikövetkeztethető - pontosan érti Alföldi hozzáállását.

Csakhogy L. Simon ma már egy röhögő törpét követ. Álszent hernyó lett belőle, a magyar jobboldal hagyományaihoz hűen: hányja a keresztet és kiátkozza a hitetleneket, de azért amikor nem látják, legszívesebben még mindig gipszlenyomatokat készítene, és nem arról a seggről, amelynek a szagát kénytelen a saját gondolkodásaként felvállalni. És rettenetesen irigyli azokat, akik szabadon alkotnak, szarnak a röhögő törpére, és nem kell a törpefingra azt mondaniuk, hogy az az ő gondolkodásuk.

L. Simon egyébként lehetett volna az, ami volt, de már akkor sejtette, hogy nem lehet. Hogy mi lesz belőle helyette, és mit nem fog érezni akkor, azt megjósolta magának ugyanabban a versben.

"lehetőséget kaptam saját társulatom megszervezésére

saját életemről írtam darabot

de képzeletem szabadjára engedése

problémák sorát generálta

ezért művem megszabadítottam

a dekadens improvizatív elemektől

a bársony ráncai kisimultak

a festékfoltok eltűntek

a formák torzulásai

alig észrevehetővé váltak

már a szar szagát sem érzem"

(L. Simon László: váratlanul kiderült)