Szavaz az MSZP frakció © Túry Gergely

Nyugodtan kiindulhatunk abból, hogy a pártkongresszus megerősíti Gyurcsányt. A pártelnök viselkedéséből egyértelmű: nem kíván önszántából leköszönni. S az MSZP-nek egy személyi belviszály hiányzik a legkevésbé. Szili, Szekeres, Lendvai vagy Kiss Péter utódként való jelentkezése pedig nem oldaná meg a gondokat, sőt. Velük az SZDSZ még kevésbé tudna megegyezni. Amellett rendkívül bajos volna néhány hét (maximum pár hónap) során – a büdzsé összeállításának viharzónájában – „kampánykészre” felépíteni az új frontembert. Aki ráadásul eleve csak a párt csúcsán válthatná Fletót. Hisz a konstruktív bizalmatlansági indítvány szabályai alapján, a parlamenti számtant elnézve, miniszterelnök-csere nemigen lehetséges. 

Vegyük sorra a forgatókönyveket. A koalíció újrakötése lenne az egyik. Erre vajmi kevés esély van. Ez nem  érdeke az SZDSZ-nek, amely megpróbálja a kormánypártiság során elkopott arcélét reparálni. Mint ahogy a szocialistáknak sem érdeke. A szakítás miatt üressé vált kormánytisztségeket a párt (és annak holdudvara) embereivel töltötték fel. Nyilván elégedetlenséget szülne, ha a visszatért „tékozló szövetséges” kedvéért ott kéne hagyniuk épp csak felmelegített bársonyszékeiket.  

A következő variáció, hogy – maratoni egyezkedések után – az SZDSZ-frakció többsége odakintről, hatalmon kívüliként mégiscsak rábólint a büdzsére.   A probléma ezzel „csupán” annyi, hogy mindehhez Gyurcsánynak lényegbevágó engedményeket kellene tennie. Például a bevételcsökkentő adóleszállításhoz – a liberális gazdaságfilozófiai recept jegyében – kiadáscsökkentést társítania. Félő, hogy ami nagyságrendben az MSZP-nek sok, az az SZDSZ-nek kevés. Megjósolható, ennek végeredménye olyasféle keresztezés lenne, akár a társadalombiztosítási pénztártörvény magán-állami hibridje. Amely igazából egyik félnek se jött be. Trükközés ez a javából. Visszafogom az állami kiadásokat, de azért nem annyira, hogy a társadalom igazán érezze.  

Természetesen a két párt – a ciklus kihúzása érdekében – összeüthet valami tessék-lássék gazdasági reformot. Csakhogy a féloldalas, befékezett, költségcsökkentő állam-és intézményreform rosszabb, mintha semmit nem csinálnánk. Csak arra jó, hogy az amúgy is csapnivaló közszféra funkcionálását tovább nehezítse, de a magángazdaság valódi pályára állítására, tehermentesítésére nem. Annak semmi értelme, hogy a nagyadók közül párat kismértékben mérsékeljek (telikürtölve az országot, hogy mekkora vállalkozóbarát lennék), utána pedig a kisadók, illetékek emelésével, kedvezménymegvonással hozzam vissza a kieső pénzt. Egy formális MSZP-SZDSZ-paktum révén a költségvetés (és a kormány) fennmarad, de ezért mindkét párt további arculat-és hitelvesztéssel fizet.  

Benne van a pakliban az is, hogy a liberálisok főárama végsőkig dacol. De ebben az esetben elég, hogy a kormányfő hat-hét renitens liberális honatyát rávegyen, szavazzák meg a költségvetést. Főként olyanok jóindulatával számolhat, akiknek már nincs politikai jövőjük a szadesz berkeiben. Akik a nyugalomba vonulást tervezik, illetve sejtik: pártjuk listáján nemigen kaphatnak befutó helyet. Vagy akik nemzetközi posztokra pályáznak, és ehhez a Gyurcsány kormány támogatását igénylik. Egzisztenciális ígéretekkel, anyagi és politikai túlélésüket segítő ösztönzőkkel, pár honatyát Gyurcsány átállíthat. Egy ilyen verzió talán még Fodornak se jönne rosszul. A kecske jóllakott: van költségvetés. Ugyanakkor ő (s vele a többség) a nem-gombot nyomta, pártból-frakcióból kizárja az elvtelen árulókat, és mivel nem kell azonnali megmérettetéstől tartania, van ideje harckész fázisba tenni a költekező-osztogató hatalmat bíráló SZDSZ-t.  

Viszont tegyük fel azt is, hogy a költségvetés „elesik.” Akkor viszont legkésőbb 2009 tavaszán megtartják az előrehozott választást. Mely a Fidesznek egyértelműen nyerő startpozíció. Lévén, hogy valószínűleg abszolút többséget hozna nekik. Orbánnak igazából nem éri meg kivárni a ciklus végét. Minél később jut hatalomra, annál drasztikusabb megszorításokra kényszerül.  

Tulajdonképpen Gyurcsány Ferencnek (és az MSZP-nek) sem lenne rossz az előrehozott választás. Amennyiben kitöltené az idejét, a jövő év végén aligha tudna szavazatszerző „választási költségvetést” produkálni. (Ha megteszi, abba belerokkan az ország.) Viszont a kényszerű szigorítások tovább apaszthatják bázisukat. Ha viszont most leszavazzák őket, pár hónap múlva úgy korteskedhetnek a nyugdíjasok, közalkalmazottak, családi pótlékra jogosultak felé, hogy „azért buktatták meg a költségvetésünket (és kormányunkat), mert nem engedtük, hogy tőletek bármit is elvegyenek, oltalmaztuk a szociális vívmányokat.” Ilyenformán a szocialista párttámogatottság feltornászható a tisztes, becsületgólos vereségig.  

Egy időközi választás lúzerei a kispártok lesznek. A nagy tömegpártoknak van miből szavazókat veszíteni, az országházi küszöb peremén imbolygó rétegpártoknak nincs. Számukra párezer voks kiesése is élet-halál. Ráadásul abban a képletben, ahol a Fidesznek abszolút többsége van, az MSZP ellenzéki párt, az SZDSZ-re - hatalomtechnikai látószögből - nincs szükség. A szocialisták kormányzóképességéhez 2002-ben és tavalyelőtti választásokon is kellettek a liberális mandátumok. ’98-ban azért bukott a Horn-kormány, mert az MSZP hozta ugyan a formáját, de koalíciós partnerének tömegbázisa felére-harmadára olvadt. Jelen időpillanatban viszont még a fantaszták sem remélhetnek szocialista diadalt. Gyurcsányéknak tehát nem létkérdés az SZDSZ parlamentbe jutása. Mi több, nagyon sanszos, hogy a baloldali derékhadak a hatalomvesztés, a közeledő bukás miatti frusztrációjukat az egykori szövetségesükön fogják levezetni. 

A párt elleni támadás a holdudvarban máris kezdetét vette. Tavaly ilyenkor aligha gondoltuk volna, hogy a 168 órában olyan címmel jön interjú, miszerint „ Az SZDSZ nem a szabadság, hanem a nagytőke pártja.” Képzeljük el, mi lesz, ha a költségvetést elkaszálják. Minimum, hogy a kormány elzárja a csapokat, amelyeken keresztül az SZDSZ is ellensúlyozhatta a pártrendszer alulfinanszírozottsága miatti hiányt. Jön majd a lejáratási gőzhenger. Fodorék persze visszalőhetnek, csakhogy inem egyenlőek az erőviszonyok. Hasonló sorsra juthat a társadalmi bázisát növelni képtelen, identitászavaros MDF is. 

Papp László Tamás