Orbán: Évente egymillió forintot ad a kormány otthonteremtésre az állami alkalmazottaknak
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A modern társadalom vészes öregedésével foglalkozó tekintélyes tudós, a berlini Népesség- és Fejlődéskutató Intézet vezető munkatársa a hvg.hu-nak adott interjúban sikertelennek nevezi a nők otthonmaradását támogató családpolitikát, ugyanakkor jövőbeli konfliktust jósol a generációk között. Mindeközben bevándorlók millióinak kellene integrálódnia a nyugat-európai munkaerőpiacba.
Steffen Kröhnert: Bocsásson meg, amiért megvárakoztattam, de egymás után kérnek nyilatkozatot német kollégái friss felmérésünk eredményéről, miszerint a fiatalabb német nőknek immár csak töredéke hajlandó gyereket vállalni.
Zentai Péter: És miért nem vállalnak?
S. K.: Mert félnek a jövőtől: a szociális, gazdasági helyzet drámai romlásától, és mert megriadnak az anyákkal szemben támasztott társadalmi, családi, iskolai elvárásoktól.
Z. P.: Hogyan lehetne megváltoztatni a negatív gyerekvállalási trendet?
S. K.: Nincs az a politika, ami alapvetően megváltoztathatná ezt a trendet: Németország és – teszem hozzá – majd' minden európai ország népessége tovább fog meredeken esni.
Ha nem sikerül integrálni a következő években sok milliónyi külföldit, akkor negyven év múlva mintegy tízmillióval kevesebben leszünk.
Z. P: A jelenlegi nyolcvan helyett hetven millió német polgár lesz csupán?! Ennyire csak Németországban drámai a helyzet, nemde?
S. K.: Gondolja? Itáliában, Spanyolországban, a kelet-európai országokban szinte ugyanúgy alakul a helyzet, ahogy nálunk. Skandinávia, Franciaország viszont kivételek.
Z. P.: No, ezt magyarázza meg, kérem: a déli országokban állítólag vallásos katolikus a népesség javarésze, már csak ezért sem érthető az „olasz jelenség”, Németországban viszont legalább olyan magas az életszínvonal, az élet minősége, mint Skandináviában.
S. K.: Tömören: ott születik manapság több gyerek, ahol a nő és a férfi helyzete között csekély a különbség, ahol leginkább egyenrangúak a nemek. Franciaországban, Norvégiában, Dániában az állam és a munkaadók egyezségén alapuló átfogó gyereknevelési, gyerekszülési támogatási háló révén elégítik ki a mai nő alapvető igényét, tudniillik: egyszerre akar sikeres üzletasszony, munkavállaló, karrierépítő és anya lenni. Amerikában kétségtelenül szintén sokkal több gyerek születik, mint Európában, ott viszont hagyományosan működik az öngondoskodó gyereknevelő modell: családok milliói fogadnak fel babysittert.
Z. P.: Egy pillanat: nálunk és egy sor más – főként kelet-közép európai országban – azt üzeni a politika, hogy akkor lesz majd több gyerek, ha az állam támogatja az anyukákat: maradjanak minél hosszabb ideig otthon a kisgyerekekkel. A családfő, azaz a férfi pedig keressen annyit, hogy jól megélhessenek együtt, sok gyerekkel.
S. K.: Ez volt a politika Németországban a hetvenes-nyolcvanas években, de kiderült, hogy a fiatal nők többségét depresszióba kergetjük, ha a „tűzhely mellett” jelöljük ki számukra a jövőt. Spanyolországban, Olaszországban mindmáig inkább a férfiak járnak dolgozni, a nők otthon vannak, és mégis: zuhan a gyerekvállalási kedv mindkét dél-európai államban. Mindazonáltal, attól, hogy nálunk, a spanyoloknál, olaszoknál csődöt mondott, önöknél persze akár még működhet a nők otthon tartására bazírozó családpolitika.
Z. P.: És a vallásosság, a hitélet erősítése az oktatásban, a családban, vajon ezzel nem segíthetünk?
S. K.: Lengyelországban, Spanyolországban, Olaszországban járnak a legtöbbet templomba, Oroszországban roppant erős megint a vallásosság – miközben mindezen országokban ugyanakkora gond a népességfogyatkozás, mint nálunk. Nem döntő tényező sem az életszínvonal, sem a vallásosság.
Z. P.: Kevesen születnek ugyan, viszont egyre hosszabb ideig élnek az emberek.
S. K.: Oroszországban nem, de kétségtelenül szerte a nyugati világban ez így van. Németországban tíz év alatt csaknem négy évvel nőtt a várható életkor: a férfiaknál a jobb módú délnyugati tartományokban 79, a nőknél 82 év az átlag.
Z. P.: Az életszínvonal tehát mégiscsak komoly faktor. És miért él egyre tovább az ember? A nyugat-európai és amerikai és japán nagyvárosokban élnek átlagosan a legtovább, miközben ott a legstresszesebb az élet, rossz a levegő, egészségtelenül, kapkodva táplálkoznak, kemikáliák garmadája jut a szervezetbe.
S. K.: Elsősorban az orvostudomány, a gyógyítási technológiák drámai fejlődésének köszönhető a várható életkor hosszabbodása. Aztán azért, mert egyre kevesebb embert próbáló, nehéz fizikai munkát végzünk, több időnk marad az agyat mozgató információszerzéshez, művelődéshez, a szórakozáshoz, továbbá azért, mert valójában nem is eszünk annyira egészségtelenül: egyre kevesebb zsírt, húst fogyasztunk, a globalizáció nyomán elérhető áron egész évben hozzájuthatunk gyümölcshöz, zöldséghez. Tíz- és százmilliók ehetnek olyan ételeket, amelyek korábban a gazdagok kiváltságainak számítottak. Bizonyítottuk viszont, hogy korábban halnak ott, ahol – búslakodásból vagy más okokból – sok alkoholt isznak, és impulzusok, elfoglaltság nélkül élnek az emberek.
Z. P.: Mindenesetre kevesebb a gyerek és egyre több az idős ember. A nagy kérdés világszerte: miből éljenek a nyugdíjasok és miből a fiatalok – mert nem szaporodik ám a munkahelyek száma sehol sem. Sőt.
S. K.: Ha egyszer – a nyugat-európai átlagot tekintve – egy polgár minimum hat évvel él tovább ma, mint harminc esztendővel ezelőtt, akkor az állami nyugdíjkorhatárt legalább 71 évre kellene felemelni a férfiaknál, a nőknél pedig 66 évre. Ezt persze egyelőre nagyon nehéz „eladni”, pedig ez az igazság. A másik igazság, amit meg kellene emészteni: a munkában eltöltött évek során sokkal több pénzt kellene megtakarítani. Tovább dolgozni az egyik oldalon, spórolni, önmagunkról gondoskodni a másik oldalon. Megfigyelhető, hogy mind Amerikában, mind Európában egyre több nagy és kis cég – például a Ford, a BT, a Lufthansa, a Henkel, a Galeria Kaufhof – visszaveszi dolgozni – speciális programokat kínálva – a már nyugdíjba vonultakat.
Z. P.: És mi lesz az ifjúsággal? Látjuk, tudjuk, hogy alig jut számukra munka, ugyanakkor elméletileg nekik kellene eltartaniuk az öregeket.
S. K: Olyan kor köszöntött a fejlettnek nevezett világra, hogy mindenkinek egyre kevesebb pénzből kell kijönnie, a béreknek csökkenniük kell, a nyugdíjkorhatárnak ki kell tolódnia. Azt azonban nem szabad elhallgatni, hogy drámai konfliktushelyzet van kialakulóban a jelenlegi átmeneti időszakban. Az idősebbek spontán politikai lobbiereje növekszik, hiszen ők több szavazatot hoznak a politikusok számára, mint a fiatalok. A politika tehát tendenciózusan nem az ifjúságnak, hanem az idősebbeknek fog kedvezni, s ebből kinőheti magát egy merőben újfajta osztályharc: a korosztályok harca.
A támogatás összevonható az Otthon Start hitellel is és szakértők szerint jelentős előnnyel járhat az állami foglalkoztatottak számára.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.