Megállapítása nagy feltűnést keltett, de nem volt túl eredeti, mert csak röviden összefoglalta mindazt, amiről mostanában egyre többet beszélnek. A kérdés csupán az, hogy ez a „meghülyülés” sajátos politikusbetegség-e vagy valami másról van szó? Szögezzük le, hogy a hülyülési-járvány terjedésének ma már nemcsak odafönt, a politikai-hatalmi erőtérben, de a gazdaság, a kultúra, a közélet legkülönbözőbb, alsóbb szintjein is mutatkoznak a jelei. Nem múlik el nap, hogy a hírekben ne olvashatnánk botrányos megnyilvánulásokról, hatalmi önkényeskedésekről, hivatalnoki akarnokságokról, amnéziával kombinált csalásokról, másokat mocskoló kijelentésekről…

Magyarország kétes hírnevéhez az Európai Unió parlamentjében munkálkodó Deutsch is hozzájárult, hiszen írói munkásságával a tekintélyes Economist is foglalkozott s egyfajta hungarikumként közkinccsé tette szavait: “Vannak szemét alakok. Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány”. A lap még bőven idézhetett volna más gyöngyszemeket is a Fidesz vezető politikusának művéből, hiszen azt is leírta a volt miniszterelnökről, hogy „szánalmas fehérje halmaz” vagy „Gyurcsány egy moral insanity. Magyarul szarházi…”.

A hazai közönség régóta ismeri, sőt követi is ezeket a szóbeli, írásbeli megnyilvánulásokat. Eddig elsősorban az utcai tüntetéseken, mostanában viszont inkább az interneten reagál a politikusi teljesítményekre, ahol elsősorban a kommentekben elpötyögtetve folyik a tompikázás, siccpalizás, zagyválkodás, lézerjanizás, navracsicskázás, böszmézés, libajnaizás, kukarellyzés…

Tény, hogy az utóbbi időben a korábbiakhoz képest is elszennyeződött a politikai közbeszéd. Csak bele kell olvasni egyes sajtótermékekbe, meg kell nézni a televíziós műsorokat, be kell kapcsolni a rádiót, böngészni kell a világhálón, görgetni a kommenteket. Az a verbális agresszió, útszéli hang, alpári indulat, közönségesség, durvaság, kulturálatlanság, mocskos adok-kapok, ami korábban csak a B-közép lelátók és szélsőséges, utcai randalírozók hangvétele volt, most hétköznapi beszédként ömlik a politikusi szájakból, az újságírói tollakból. Az a fizikai agresszió, fenyegetés, félelemkeltés és nyomásgyakorlás, amely korábban csak egyes szubkultúrák, klánok és bűnügyi csoportok fegyvere volt, ma megszokott eszköz a politikai arzenálban.

A politikai életben a rendszerváltás óta mindig voltak bornírt figurák, bohócnak minősített politikusok, akiket a megnyilvánulásaik, a megjelenésük alapján kiröhögtek, megmosolyogtak, gúny tárgyává tettek (Torgyán Pubitől kezdve a Zsírtáltoson át Király Izébéláig hosszú a névsor.). A mai politikai közszereplők azonban a parlamenti patkótól a polgármesteri hivatalokon át az utcán masírozó, beöltözött gárdistákig, betyárokig, már arcunkra fagyasztják a mosolyt. ,

Egy formálódó szép, új autokratikus világ kortüneteinek a szemtanúi és kórtüneteinek az elszenvedői vagyunk. S ennek az új világnak a hétköznapi megnyilvánulásai – nevetséges közszolgák urizáló pöffeszkedése, ostobasága, akarnok zsebnapóleonok politizálása, egyes polgármesterek garázdálkodása, hatalomhoz közeli média személyiségek, hivatalnokok fölényeskedő, bennfentes viselkedése – azt sugallják, hogy a pártokrácia tagjai, különösen a „győztesek” azt képzelik, hogy nekik mindez kijár, mert a választásokon megszerzett jogok (a kétharmados többség) minden cselekvésüket legitimálják. Ennek a téveszmének a terjedését kétségtelenül felerősíti, hogy a meghökkenést keltő jelenségek hátterében a társadalom demokratikus kereteinek kiüresedése, részleges felszámolása, a társadalmi-értelmiségi elit jelentős részének korrumpálódása, közömbössége és szereptévesztése, illetve a civil társadalom  erőtlensége áll. Magyarán: a hatalmi önkény megnyilvánulásainak útjában már nincsenek kellő ellensúlyok, ezért a közszereplők egy része gátlástalanná vált, a nyilvánosságban pedig egyre nagyobb teret kapnak a féktelenségek.

A halála előtti utolsó interjúk egyikében Ranschburg Jenő így elemezte ezt a helyzetet: „Jung mondja a Nietzschéről írt tanulmányában: az ember azért hozta létre a valláserkölcsöt, hogy legyűrje ősi, állati ösztöneit. A modern demokráciában a média, az alkotmánybíróság és a többi független ellenőrző szervezet feladata ellensúlyozni a hatalom ’állati ösztöneit’.” Ma lépten-nyomon ezeknek az ösztönöknek az elszabadulását illetve deformálódását tapasztalhatjuk (párhuzamosan a jungi értelemben vett ellensúlyok kiiktatásával). Ez a hatalomgyakorlás, s az ebből fakadó gondolkodásmód, magatartásforma lassan átszövi  a társadalmi felépítményt, beivódik a hatalmi-politikai apparátusok embereinek a tudatába. Annak, aki az így kialakuló  túlhatalomhoz nem igazodik, aki nem integrálódik a rendszerbe, netán még bíráló észrevételei is vannak,ma már komoly kockázattal (pl. állásvesztéssel) kell számolnia. Ugyanakkor, aki igazodik, többnyire elnyeri a jutalmát.

A jelek szerint ez az új rendszer – s a hozzá társítható szemlélet, értékrend – a parlament padsoraiból, a hivatalok, intézmények falai közül most kezd szétszivárogni a hétköznapok világába is. Kialakulóban és berendezkedőben van egy, a mibenlétét a kvázi-demokrácia kereteivel palástoló parancsuralmi rendszer, a hozzá kapcsolódó zsákmánypolitizálással, valamint hatalmi struktúrával, amelynek szerves része az akarnokság, az egocentrizmus, a frusztráció, az érinthetetlenség tudata éppúgy, mint a hazudozás, a csalás, a lopás, a korrupció, a hatalomhoz bármi áron történő ragaszkodás.

Mindezek következtében a „normális Magyarország”- imázs külföldön és itthon is halványulóban van. S ez nagy baj, mert így hamarosan magunkba zárkózva (és máshonnan kizárva) nemcsak téveszméink és egy Európában elfogadhatatlan autokratikus rendszer foglyai leszünk, de hosszú időre az esélyét is elveszíthetjük annak, hogy ebből a történelmi zsákutcából visszataláljunk a helyes útra.

Nemrégen volt a Fidesz 23. születésnapja, amelyen az alapítók is megjelentek a Bibó István Szakkollégiumban. A vendégek közt olyan notabilitások voltak, mint Orbán Viktor, Bayer Zsolt, Németh Zsolt, Stumpf István, az ünnepi beszédet pedig Deutsch Tamás mondta, aki kijelentette, hogy „a jelenlévő újságírókon keresztül szeretnék a magyarországi emberi jogok maradéktalan érvényesülése felett őrködő nyugat-európai és tengerentúli újságíróknak üzenni: igen, továbbra is bátran fotóztatom magamat Bayer Zsolt barátommal. Semmi szégyellnivalót nem találok ebben sem most, sem korábban. Jövőről egyelőre még ne beszéljünk."

Pedig kellene! „dajcstomi” ugyanis a velünk élő történelem. Ahogy azt el is csiripelte („Velünk élő töri vagyok”), miután egy lelkes középiskolás twitterező megírta neki, hogy „Kedves Tamás, az osztályunk egy része a rendszerváltásból írt dolgozatot, és Ön is benne van a tananyagban.”

Ne legyenek hát kétségeink: a jövő elkezdődött. Beszélnünk kell róla. Az a kérdés, hogy a „járványos elhülyülés” közepette miként folytatódik? Nem szeretnék túlságosan nagy szavakat használni. de ez „a” sorskérdés!