Nem játsszuk el a meglepettet. Ezen a nem cáfolt híren csak az csodálkozik, aki eddig sehogy sem akarta meglátni a szabadság korlátozásnak egyre terebélyesebb fáitól az elnyomás régről ismerős erdejét. Mert hinni akart az ellenkezőjében, mert nem érdekelte az egész, mert ezért fizették, mert annyira jó fejnek érezte magát, amikor a két oldalt egyformán szidta, vagy csak mert utálta, hogy a bérrettegő, liberálzsidó, kozmopolita bolsevikoknak van igazuk.

Pedig az első lépésben ugyanolyan tisztán látszott ez a fejlemény, ami még nem a végkifejlet, mint a gazdasági szabadságharc meghirdetésénél a teljes kudarc és legatyásodás. Vannak lejtők, amelyeken nem lehet megállni. Főleg, ha az ellenkezője a cél.

Miután egyoldalúan átírták a választási törvényeket; miután egyoldalúan és maguknak kedvezve átrajzolták a választási körzeteket; miután egyoldalúan, maguknak kedvezve és önkényesen megnehezítették a választásokon indulás feltételeit; miután valamennyi független intézményt megszálltak beláthatatlan időkre odavezényelt katonákkal; miután a bíróság élére kinevezték valamelyikük feleségét; miután a szabad nyilvánosságot néhány internetes fórumra és nyomtatott lapra korlátozták; miután egy kültelki strici módszereivel számolják fel az egyetlen ellenzéki rádiót; miután a kétharmados törvényekkel leválthatatlanná tették a politikájukat, valóban nem következhet más, mint a rivális pártok felszámolása. Ahogy a csillag megy az égen.

Az az ötlet, hogy a következő két évben (értsd: a választásokig) a parlamenti pártok támogatását megvonják (vagy csökkentsék), természetesen egyet jelent a riválisok felszámolásával. Vagy azért, mert működés- és kampányképtelenné válnak, vagy azért, mert korrupcióra kényszerülnek és kompromittálódnak. Eközben a vezér pártját a Tudjukki finanszírozza a tudjukmiből. (Aki egyébként nem került be a most megjelent leggazdagabb 100-as kiadványba, holott – a nyilvános adatok szerint – csak ez egyik cégéből közel annyi osztalékot vett ki, amennyi elég a bejutáshoz, és akkor nem is a cég értékéről, hanem egyévi osztalékáról van szó). Nekik nem lesznek anyagi gondjaik, amiatt nem kell félni.

Az más kérdés, hogy ezt milyen módon könyvelik el. Vonatkozó beszámolójuk szerint a tavalyi évben összesen 1 164 064 000 forintot költöttek, amiből csupán 190 000 000 forint származott tagdíjból vagy adományból. Azaz a kiadásaik mindössze 16 százaléka. Azok is olyan nem szokványos adományozóktól érkeztek, mint a Fény Utcai Piac Kft., a Kőbányai Vagyonkezelő Zrt., Belváros – Lipótváros Önkormányzata és még számos fővárosi polgármesteri hivatal, amit nem is nagyon értek, de mindegy, nyilván a közpénz-moratórium bevezetése után ezek a bevételek megszűnnek. Úgy, hogy jövőre vagy kitör a polgári adakozóláz és @dajcstomi egymillió helyett egymilliárdot adományoz a pártjának, vagy összehúzzák magukat a tagdíj mértékéig, vagy kiírják magukra, hogy kiadásaink 85 százalékát lopott pénzből fedezzük.

Mivel a pártok működését a költségvetési támogatás eddig sem fedezte, ezért pótolták a különbözetet illegális úton, a korrupt pártfinanszírozás problémájának valóban unortodox kezelését jelentené, ha a költségvetési támogatást teljesen megszüntetnék. Ennek ellenére nem kétséges, hogy a kormánypárti sajtóban mindezt az elit áldozatvállalásának nemes kezdeményezéseként láttatják majd. Ebben nem fogja zavarni őket az a körülmény sem, hogy bármelyik tervezett stadion árából egy teljes cikluson keresztül lehetne működtetni a demokratikus pártrendszert. Csak a lopáson kapott villapecér exállamfő harmadik (?) lakására és költöztetésére szánt költségvetési keret majdnem akkora, mint az LMP egyéves bevétele. Hogy akkor a kormánypárti alázatról is megemlékezzünk, amelyről a miniszterelnök a választások éjszakáján olyan megindítóan beszélt.

Az elmúlt két évben sok hamis próféta próbálta a demokrácia meglétét vagy hiányát egyfajta minimalista megközelítésben arra az egyetlen indikátorra redukálni, hogy a kormány elméletileg leváltható-e vagy sem. Azaz, vannak választások vagy nincsenek. Ha vannak, akkor a rendszer demokratikus, ugyebár. Mindegy milyen az a választás, mindegy hogyan születnek a jogszabályok, mindegy milyen tartalommal. Mert sokféle demokrácia van, és egy trendi politológus ezeket legfeljebb kategorizálja, nem minősíti. Egy demokrácia lehet olyan békés-toleráns is, mint Svédországban, de lehet ilyen forradalmas-verőemberes is, mint abban az országban, ahol a választáson részt vevők kicsit több mint felével megválasztott kormány visszamenőleg hoz törvényeket, egyedül ír alkotmányt, államosítja a polgárai vagyonát, miután megzsarolta őket, és még egy földrajzi bizottság szintjén is megtorolja az ellentmondást, magát a véleményt. Kinek ez jut, kinek az.

Csakhogy a pártok nélküli választás azért nem az igazi. Ha már idáig eljutottunk, nem kell félni ráilleszteni a zárókövet a nagyszerű építmény kupolájára. Nem a határon túli magyarok levélben elküldött szavazatára gondolok, bár ez is remek ötlet: még utazniuk sem kell, ami fárasztó, tehát kockázatos, a véletlen félreszavazás is elkerülhető azokkal a kipróbált közösségi fegyelmező módszerekkel, amelyeket a jelenlegi köztársasági elnök prezentált elődje elődjének megválasztásánál, bizonyítván egyszersmind alkalmasságát a törvényesség őrének szerepére. De ez még mindig csak félmegoldás. Lássuk be, maga a választás, ami felesleges. Álszent pazarlás. Ez is ott lett elcseszve ’90-ben. Válság van, csökkenteni kell az állami kiadásokat, minek erre költeni. Nem csak azért, mert úgy is ő nyer, hiszen a haza most már soha nem lesz ellenzékben, de valójában képviselőkre és parlamentre sincs szükség. A jogszabályok előállításának költségeit jelentősen csökkenteni lehet, ha nem egy több száz fős testület hozza a törvényeket éjjel kettőkor tízperces vita után, ugyanazt a célt el lehet érni törvényerejű miniszterelnöki rendeletekkel is. Tiszta, takarékos megoldás, egy igazi simplicity. És, ha ettől boldog, hívhatjuk a rendszerét továbbra is demokráciának, mondjuk népi demokráciának, lehetne ő a király vagy a kormányzó vagy az első titkár, ahogy szeretné, legyenek birtokai, földjei és focicsapata, írassa nyugodtan a nevére mindet, nem kell trükközni, nem kell vagyonnyilatkozat sem, mi meg lehetnénk újra alattvalók vagy már vagyunk is, annyi év után végre minden a helyére kerül.