Ismét szomorúan ismerős menetrend szerint zajlanak a dolgok Magyarországon a Fidesz-ellenzékében. Keleten a helyzet változatlan. A választási vereség után a baloldalon általában hosszabb-rövidebb zűrzavaros időszak következik, amelyben sok szó esik vezetési válságról, megújulásról, új programról, újfajta politizálásról, demokratikus alternatíváról, tiszta közéletről. Arról, hogy legközelebb aztán most már irgumburgum minden más lesz, most aztán már igazán tudni fogják, hogy hogyan vezessék ki az ország szekerét a szinte húsz éve tartó válságból. Ezúttal pedig nem csak tudják, de merik és teszik is, hogy aztán a választások közeledtével egyetlen szánalmas kérdésre soványodjon le a haladó baloldali értelmiség vitája. Arra, hogy ki énekelje el az Internacionálét, mielőtt behozzák a húsos hasét a konferencia végén?
Németh Miklós jó lenne, ha elénekelné, de nem akarja, Kovács László ellenben nagyon akarja, de jó lenne, ha nem énekelné, akkor miért nem énekli el a Medgyessy Péter, az aztán milyen jó arc, még lehet, a Viktort is képes lesz legyőzni, annyira édesen nem tud rendesen magyarul! Vagy a Gyurcsány Feri? Emlékeztek, micsoda fess KISZ-titkár volt? Ő aztán legyőzi majd az Orbán Viktort! Ja és persze mindeközben az egyik fontos oldalkérdés: hol van Braun Róbert?
A baloldali ellenzék nyomorúságát egyáltalán nem menti, bár kétségtelenül kissé árnyalja a jobboldali ellenzék nyomorúsága, amelyben a zűrzavaros korszak rövid, mert aki a budai úri szalonokban kérdéseket mer föltenni megújulásról, újfajta politikáról, netán (jaj, Uramatyám) személyi-vezetési problémákról, azt elintézik, mint Schmidt Máriát a Magyar Nemzet puccsrovatában, és örülhetnek, ha a brüsszeli aranykalickából hagyják őket halkan csiperegni a magyar ügyekről. A jobboldali ellenzékben nincs kérdőjel, nincs kétely, egy a zászló, egy a tábor, az őrsvezető is egy és oszthatatlan.
A haza nem lehet ellenzékben, hogy egy nagyságot idézzek, de a haza mindig ellenzékben van, mert mindeközben éppen a hazával nem foglalkozik se az egyik, se a másik.
A baloldali és jobboldali ellenzék végtelen nyomorúságában ugyanis van egy közös pont: az intellektuális nyomorúság, ami miatt az ország előtt álló mérhetetlen problémák, dilemmák a végén egyetlen kérdésre egyszerűsödnek: Bajnai Gordon vagy Orbán Viktor? Intellektuális nyomorúság, mert azoknak az embereknek, akiket (tisztelet a kevés kivételnek) a magyar választópolgárok a róluk és értük hozott döntések közelébe engednek, már régen nem jut eszükbe semmi, már ha egyáltalán valaha jutott, azon kívül, hogy Szekeres Imre legyen-e a frakcióvezető. Fogalmuk sincs, mit kellene tenni, ezért unalmukban általában csak a pénz költik, amitől rettenetes nagyra duzzad az adósság, majd kétségbeesésükben ellopják azt a pénzt, ami még mozdítható. Ezen féltudású magyar elit ellenében persze létezik egy nagyon is nagy tudású magyar elit, amelyik jó ideje csak álnéven mer írni a féltudású vetélytársáról. A nemzetközi kutatóközpontokban, egyetemeken tanító, működő fényes magyar elmék saját szempontjukból ugyanis nagyon is érthető döntést hoztak: nem vitatkoznak idiótákkal, mert Woody Allen óta tudják, hogy lehúzzák őket a saját szintjükre és legyőzik őket a saját eszközeikkel és még jól ki is lesznek gúnyolva.
Persze, a választások előtt négy és fél héttel rendre épületes vita kezdődik arról, hogy melyik oldalnak van, vagy nincs programja és az hány oldalas. Az igazság azonban az, hogy az utóbbi tíz évben mindegyik magyar kormányzó elit üres fiókokkal kezdett bele az ország dolgainak intézésébe, legfeljebb abban volt különbség, hogy mit mondtak. Az 1990-es években talán még kicsit jobban tele voltak a fiókok, mert az EU-integráció szinte kijelölte a követendő utat, a 2000-es évek eleje óta viszont, amióta tehát eltűnt az EU-sorvezető és valóban intellektuális erőre volna szükség ahhoz, hogy kitaláljuk együtt, merre haladjon a haza ebben a komplex és egy idő óta meg aztán már válság sújtotta új világban, teljes a tanácstalanság. Medgyessy Péter csak a béreket tudta emelni jobb dolgában, Gyurcsány Ferenc maga vallotta be Balatonőszödön, hogy dunsztja nem volt, mit csináljon, az utóbbi két évet pedig úri eleganciával most nem minősíteném. Csak annyit, hogy éppen van egy miniszterelnökünk, aki az országot sújtó mély válság kellős közepén arra vár, hogy valami végre kikeljen a turulmadár tojásából.
Nem tudják, merre halad a világ, tudás hiányában igazi víziójuk sem lehet arról, hogy mi legyen Magyarországgal, mivel nincs vízió, nincs stratégia, a taktikáról már nem is beszélve. (Orbán Viktor víziójával kapcsolatban a Nyugat végtelen nagy hanyatlásáról csak annyit jegyeznék meg jelenlegi személyes tapasztalataimból adódóan röviden, hogy kurvára nem hanyatlik.) Se kép, se hang.
Lehet, hogy a Bajnai vs. Orbán kérdés eldöntése előtt még kicsit könyvtárazni kellene.
Köszönöm a figyelmet.
