Álmaikban Amerika visszainteget

Október 6-án, a választás előtti hét elején Goodfriend ideiglenes ügyvivő tájékoztatja Magyar külügyi államtitkárt. Annak jó oka van, hogy Szijjártó külügyminiszter egy hetet vár azzal, hogy találkozzon az amerikai diplomatával – úgy hívják, hogy önkormányzati választás. Annyit pedig Szijjártó is tud, hogy az USA nem fogja/nem szokta nagydobra verni az ilyesmit, tehát megúszható az, hogy 12-e előtt a hír kerüljön be a médiába.

Első állítás: az USA nagyvonalúan kezelte ezt az ügyet, nem akart beavatkozni a kampányba, nem szellőztetett meg semmit.

Legyünk jóindulatúak, és tételezzük fel, hogy ameddig személyesen nem tájékozódik, Szijjártó nem szól egy szót sem a miniszterelnöknek. 13-án azonban találkoznak, Goodfriend megismétli a már elmondottakat. Innentől fogva kizárt az, hogy a külügyminiszter ne tájékoztassa főnökét.

Második állítás: a miniszterelnök nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy csak pénteken értesült az ügyről. Ha igazat mondana, haladéktalanul kirúgná a fontos információt visszatartó beosztottját, azaz Szijjártó minisztert.

A Napi Gazdaság október 16-i cikke lényegében kiprovokálja az amerikai megszólalást. Nyilvánvalóan az volt a cél, hogy elébe menjenek a NAV elnök kitiltásának, ehhez jó kis fideszes konteót gyártanak, mely szerint a NAV amerikai cégeket vizsgál, és válaszlépésként "az amerikai fél arra készül, hogy a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek az Egyesült Államokba való beutazását nem engedélyezi". Senki nem tette fel a kérdést, hogy honnan tudhat minderről a Napi, pedig egyszerű lehetőségek közül adódik a válasz. Nyilvánvaló, nem a nagykövetség értesítette őket. Akkor pedig két lehetőség marad: vagy a külügy/kormány vagy maguk az érintettek lehetnek a hír forrása – az engedélyt azonban (tekintettel a téma súlyára) bizonyosan a kormánytól kapják arra, hogy a cikket megjelentessék. Úgynevezett stratégia születik tehát a válság kezelésére.

Harmadik állítás: akárki is e stratégia szülőatyja, bizonyosan járatlan a diplomáciában és nem ismeri az amerikaiakat.

A cikknek van egy másik érdekes vonulata, amely az első napok Fidesz-kommunikációjában visszaköszön: eszerint az amerikaiak valójában az Ökotárs vegzálása miatt akadtak ki, melynek fő támogatói a cikk szerint "ugyanazok a norvég források", melyek a Magyarország ellen a minap felszólaló Clinton elnök alapítványát is finanszírozzák. Ez természetesen ebben a formájában hazugság, de kiválóan alkalmas egy szélesebb kontextusú összeesküvés-elmélet legyártására, melynek lényegét – a norvég farok csóválja az amerikai kutyát – talán a legelvakultabb CÖF-hívők se fogadnák el első olvasásra.

Negyedik állítás: a kormány első reakciója a külföldi bírálatokra adott típusválasz keretei között maradt – egy kis összeesküvés-elmélet, különösebb igényesség nélkül legyártva.

Figyelemreméltó ziccert hagyott ki a kormány, valószínűleg nem véletlenül. Ha igazak ugyanis az Orbán–Simicska-konfliktusról szóló hírek, akkor az amerikai lépés ránézésre kiváló alkalom lett volna arra, hogy haladéktalanul eltávolítsák helyéről a NAV elnökét. Nagy botrány lenne az is, de nem ér el közvetlenül a kormányig, sőt, Orbán az erőskezű, határozott vezető szerepében tetszeleghetett volna, bónuszként újabb csapást mérve egykori szövetségesére. Ráadásul a NAV élén volt már korábban zajos elnökváltás, amikor éppen Simicskát távolította el a miniszterelnök első ciklusa közepén és látnivaló, hogy Orbán szívesen nyúl az egyszer már sikerrel kipróbált eszközökhöz.

Ötödik állítás: a kormány saját oktalansága miatt nem volt abban a helyzetben, hogy  NAV-botrányt csináljon, mintegy izolálva és egyben távolítva a kormánytagoktól a skandalumot.

Azért nem volt erre lehetősége, mert a Napi Gazdaság reakcióra kényszerítette az amerikai felet. Goodfriend ügyvivő addig a diplomácia szabályai szerint járt el. Hivatalosan és diszkréten értesítette a külügyminisztériumot, valamint az érintetteket, de nem fordult a nyilvánossághoz. A cikk megjelenésére a követség reagált, az ideiglenes ügyvivő háttérbeszélgetést tartott, tévéknek nyilatkozott, majd két nappal később a nagykövetség honlapján megjelent egy hivatalos állásfoglalás. Természetesen beindult a kormányzati gépezet is, olyasmit követelve az amerikaiakon, amit azok nyilvánvalóan nem teljesíthettek: álljanak elő a bizonyítékokkal. Tudja ezt a kormány is, stratégiájának része. Ha nincs bizonyíték, akkor nem megalapozottak a vádak sem – a politikai elemzők meg csettinthetnek, hogy megint milyen leleményes volt a miniszterelnök.

Egyvalaki törte meg a csendet szintén pénteken. Névtelenségbe burkolózó üzletember nyilatkozott az atv.hu-nak, hogy ő is a kitiltottak között van. Ez a szál azonban eltűnt a kommunikációból – valószínű, hogy a kormányzati terveket nem ismerő és az amerikaiak diplomáciai diszkréciójában nem bízó személy lehetett az illető, aki így próbált elébe menni a közelinek gondolt "lebukásnak". Akármi is volt az indítéka, nyilvánosságra lépése nem tűnik koordináltnak.

Hatodik állítás: a számok nem stimmelnek. Nem tudjuk, hány embert tiltottak ki vagy tilthatnak ki az USA-ból. Először tíz vagy tíznél kevesebb személyről szóltak a hírek. Üzletemberekről és kormányzati tisztségviselőkről, kormánytagokról vegyesen. Hétfőn az ideiglenes ügyvivő hat személyről beszélt, kormánytisztviselőkről vagy a kormánnyal kapcsolatban álló ("affiliated") személyekről. A híradások nem egyértelműek. A vg.hu szerint a szám változhat. Az atv.hu-nak nyilatkozó üzletember tíz személyt említett. A hivatalos közlemény nem tartalmaz számot ("certain Hungarian individuals"). Goodfriend hétfői nyilatkozata úgy is értelmezhető, hogy ha volnának más, a kormányhoz szorosan nem kapcsolódó személyek is, róluk nem adna tájékoztatást a kormánynak. Mindebből csak az tudható bizonyosan, hogy nem tudható bizonyosan, hány embert érint az amerikai lépés.

És azt sem tudjuk, kik ők. A hírbe hozottak közül a NAV mindmáig hallgat, Habony Árpád és Heim Péter cáfolta, hogy kitiltották volna őket az USA-ból. Ezzel csak az a gond, hogy a beutazás megtagadása nem azonos a kitiltással, valójában tehát nem azt tagadták, amivel kapcsolatban hírbe hozták őket. Vida Ildikó érintettségére vonatkozó kérdésre Varga miniszter azt a dodonai választ adta, hogy nem érintett, mivel nem mondta, hogy az volna.

Hetedik állítás: az eddig megjelent nevekkel, a NAV és a Századvég vezetőivel kapcsolatban érdemi cáfolat nem látott napvilágot.

Ahogyan azt sem tudjuk, miért történik mindez. A médiában a Bunge történetéről jelennek meg a legrészletesebb feltevések, de nem tudjuk, hogy ez az egyetlen ügy vagy voltak mások is. Nem zárható ki ugyanis az sem, hogy ez csak egy a sok közül. Az elmúlt négy évben számos hasonló történet keringett a pesti aszfalton és az, hogy soha senki nem állt ki a nyilvánosság elé inkább mutatja a retorziótól való félelmet, mint ezen történetek megalapozatlanságát.

Nyolcadik állítás: Orbán bizonytalan, kivár.

A kezdeti külügyes attak után, melyhez a hétvégén csatlakozott Rogán, Deutsch és a többi prominens, hétfőn látszólag fordulat állt be a kormány kommunikációjában. Lázár János a nemzetbiztonsági bizottság nyílt (!) ülésén nagy intenzitással használta a barát szót az USA-val kapcsolatban, egy korábbi szófordulattal élve egészpályás nyájaskodásba kezdett. Azóta kormányoldalon a zavart hallgatás, hárítás megy. Bayer Zsolt ugyan öblögetett egyet Észak-Peruból, de a Magyar Nemzet publicisztikai arzenáljából csak a méltán közismert Zord László Gáborra futotta.

Az mindenképpen figyelemreméltó, hogy a magyar kormány és ennek részeként az adóhatóság integritását csorbító hírekre ilyen gyenge reakció érkezik. Vida Ildikót például senki nem akarja megkérdezni a kormányból, hogy tervezne-e amerikai utat a közeljövőben. Mindennek oka valószínűleg az, hogy Orbán nem döntötte el, mitévő legyen. Próbálja megúszni, eljogászkodni, elsunnyogni? A korábbi hasonló ügyekben (Tokaj, UD Zrt.) sikeres volt ez a stratégia. Vagy építse be a szabadságharcba?  A kormányzás elmúlt négy évében még csak sunnyogni sem kellett: a NER közjogi szerkezete és a Fidesz médiafölénye elrendezte Paksot vagy a trafikbotrányt, a külföldi kukacoskodásokat pedig a Brüsszelből nekünk nem diktálnak felkiáltással könnyedén integrálta a szabadságharcos retorikába. Ebben a helyzetben viszont óvatosabban kell bánni az identitásépítő offenzív elemekkel, mert mi van, ha mégiscsak kiszivárog valami megcáfolhatatlanul kompromittáló?

Célszerű tehát megvárni, amíg a külügyminiszter hazatér Washingtonból. Hátha tud a jelekből, gesztusokból olvasni. Hátha.