“Visszaállítjuk a józan ész uralmát. Tisztelni fogjuk az embereket, a hivatallal való visszaélés nem lesz elfogadható magatartás.” (Orbán Viktor, 2009.)

“Az őrültség nem mindig jelent tévedést.” (Stephen King: A rendcsinálók)

Kádár-kori szocializáció kell a mostani rendszer túléléséhez.

Előbb még lázadozunk, ha más nem, magunkban. Ezt mégis hogy gondolják, hogy az útdíjat pénteken eldöntik, hétfőn bevezetik, ugyanakkor türelmi időt engednek, mielőtt fizethetem a büntit, ha nem értem a nyamvadt térképüket? Amit én bogarászhatok 200 m-es szakaszonként, gondosan szortírozva azokat megyénként? Aztán hogy a gyerek milyen egységtankönyvből tanul majd. Meg hogy mit csinálok a nyugdíjjárulékommal. Meg hogy a hét melyik napján, melyik cégnél engedik meg, hogy bevásároljak. Közük?

Aztán elkezdünk alkalmazkodni. Élni kell. Megvesszük azt a matricát, kívülről megtanuljuk az autópálya-szakaszokat, csak hagyjanak békén. Megtanuljuk, hogy szombaton megyünk a Tescóba, a többi megfáradt arcú polgárral, ha nagy a sor, nagy a sor. Vasárnap nem megyünk sehová, nem rendelünk pizzát, megvesszük a mélyhűtöttet szombaton, lásd mint fent. Lenyeljük az egységtankönyvet, választunk a gyereknek hittant vagy erkölcstant, magunkban tartva, mit gondolunk egyébként az eljárásról. Ritka adaptívak vagyunk, ezt egyhamar nem veszi el tőlünk senki.

Most képzeljük el, ha nem a józan ész uralmát állították volna vissza, az hogy nézne ki.

Voltak idők, amikor a totalitárius társadalommérnökök még hittek valamiben (és voltak köztük igazi mérnökök). A tiszta árja faj irányította világ, a teljes egyenlőséget megvalósító proletárdiktatúra, vagy ma a hitetlenek nélküli világméretű kalifátus: megannyi tervezőasztal mellett kifundált rémálom, amelynek mélyén a komoly világmegváltó akarat, a társadalomátalakító szándék parazsa izzik. De ezek? Ezek nem hisznek semmiben, még berlini olimpiát sem álmodnak az új stadionokba.

Kizárólag az élteti őket, hogy különös kegyetlenséggel kikúrjanak velünk. Ennek az egész NER-nek semmilyen más értelmezhető célja nincsen. Sorozatban hozzák azokat a posztmodern egymás mellettiségükben is elborzasztó napi döntéseket improvizációkat, amikben az egyetlen közös az, hogy egyik sem szerepelt a 2010-es választási ígéretek között. Sem új alkotmányról nem volt szó, sem a vasárnapi vásárlás betiltásáról, sem a multik kiutálásáról, sem a korrupt trafik- és földügyi klientúraépítésről, sem új állami propagandatévéről, sem Kerényi Imréről, sem a megszállási emlékműről.

“A Nemzetgazdasági Minisztérium közlése szerint bár az ügyfelek online megrendelhetik a számukra szükséges termékeket, azok kiszállítása 22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti és vasárnapi napokon nem történhet meg.” Szelíden kérdezném: miért is nem? Mégis mi a rézfán fütyülő, búval bélelt, hangyafasznyi nyomorult közötök is lehet egy köztem és egy cég közti privát szerződéshez? És mit rendeljek, ha úgysem szállítják ki? És mire gondolhat a Kovács Zoltán nevével visszaélő kormányszóvivő, amikor közli, hogy “önmagában és eredetileg is a döntéshozói szándékot tükrözi, hogy ilyen tevékenységet sem lehet folytatni”? Sem, értjük, ugye.

Ideje lezárni a denial korszakát: önmagában és eredetileg is több történt kormányváltásnál. Zuhanó népszerűség mellett, de azért ötödik éve elnyomás folyik, belemászás a privát életünkbe (nagyszobánkba, pénztárcánkba, napi szokásainkba, agyunkba, gyerekeink agyába), ahogyan azt a rendszerváltás óta kormány még nem művelte. Ez olyan szintű határátlépés, amilyenről a világ egyetlen Goodfriendje sem tudja őket letiltani, ezen csak mi tudnánk változtatni – ha nem mi tartanánk fönn.

És még bőven van idejük úgy korrigálni, hogy aztán még újra is válasszuk őket – ez nem Stockholm-szindróma, csak több évtizednyi idomítás utáni praktikus alkalmazkodás, hozzászokás a teljes demokrácia- és piacellenes csomaghoz, package, you know.

Semmilyen racionális, pl. adóbeszedési vagy hatalommegtartási ok nem magyarázza az utóbbi hónapokban különösen elharapózó, őrületbe kergetésünket célzó rendeletalkotási lázat. Mert erről van szó, ne tévedjünk: nem a drága táska, óra, ingatlan, nem az államrendszerbe szerveződő korrupció a cél, mindez inkább melléktermék. A cél az uralmi viszony kimaxolása, nettó gonoszságból. Ennyi maradt abból, amit azelőtt a politikai céljaiknak hívtunk: a gonoszság. A nem tévedő őrültség.

Huzamosabb ideje úgy gondolom, és az empíria egyre sűrűbben szállítja az ezt igazoló bizonyítékokat, hogy a magyar politikai “elit” fiatalabb generációi nem elsősorban saját, jól-rosszul felfogott érdekeikért harcolnak, pláne nem elvi küzdelmeket folytatnak olyan eszmék nevében, amikről a jogi karon sem hallottak, hanem saját általános iskolai, ill. gimis konfliktusaikat vívják újra. Megverték? Megalázták? Kirúgták a KISZ-ből, pedig benn akart maradni az egyetem miatt? Most eljött a bosszú ideje: előír, elgáncsol, átvág, átirányít, tilt, tűr, támogat, attól függően, melyik lábbal kelt fel.

A legfőbb bizonyíték minderre az a szörnyű, csak kevesek által sejtett titok, amely annyira borzalmas és felfoghatatlan, hogy még leírása közben is a hideg futkos a hátamon: ezek nem szeretik, ha vásárolunk. Ők megoldják bárhogy, minket viszont korlátoznának. Nem csak a Tesco a gond, a multik, amelyek csak kizsákmányolnak és kint adóznak; nem csak az online rendelés a gond, hogy amíg a GRoby-ból megrendeljük az ebédet, hány percet lehetnénk a családdal vagy a templomban; nem, ezeknek az fáj, hogy a kis pénzünkért önrendelkezünk, és konzumálunk.

(Egyébként nem a vásárlásellenesség az első olyan ügy, amelynél határozottan úgy tűnik, nem Habony Árpád, vagy valamelyik másik túlfizetett spin doctor mutat utat a kormányfőnek, hanem valami rejtélyes LMP–Jobbik-nagykoalíciós PR-csapat, Bogár Lászlóval az élen, amely a GMO-tól a multik elleni hisztérián át a TTIP-ig mindent utál, ami nem “fenntartható”.)

És miközben nekünk előírják, kinél és mikor ne vásároljunk, emiatt aztán csomóan munkanélküliek lesznek, a multik meg hazahúznak innen, addig a kormányközeli magyar multi elnöke, Baldauf László (CBA) tudja, mi a megmérettetés: “Jelenleg az a legfontosabb feladatunk, hogy az esetlegesen kivonuló cégek üzleteinek megszerzésével tudjunk fejlődni, mint ahogyan az a Profi, Match esetében is történt.” Sikerre fel!

Mi pedig alkalmazkodunk, lassan átstrukturáljuk vásárlási szokásainkat, vasárnap – a megfelelő matrica birtokában – elkocsizunk a benzinkutakhoz, börtönökhöz, repterekre, ott lehet árusítani. Vagy kádárista módon, egyéni alkukkal küzdünk a kivételezésért: kérvényezünk, lobbizunk a kertészeteink mellett, franchise-t csinálunk a nagy boltjainkból, vagy csak kettéosztjuk a boltot, és átpakoljuk az online-t Szlovákiába. Onnan lehet szállítani. Csak azt nem tudjuk még, üzlethelyiségnek számít-e az online raktára. Mindegy, idő van, pénz van, akarat van, ezt is eldöntik majd.

Egy pénteki napon. Hétfőtől pedig bevezetik. De szerencsére engedélyeznek majd egy kis türelmi időt, hogy megszokjuk.