Miután a múlt vasárnapi népszavazáson – amelynek legitimitása felettébb kérdéses volt – a szélsőbaloldal, a szélsőjobboldal és a neonácik támogatta „NEM“ győzedelmeskedett, egyre abszurdabbak lettek a görög követelések. A görög válság az unió teljes tehetetlenségét és a nyugati baloldal immoralitását bizonyítja. Miközben az EU keleti tagállamaiban a fizetések alig érik el a görög fizetések harmadát, az elkényeztetett nyugati (főleg dél-európai) baloldal szolidaritást követel – de csak a görögökkel.

A nacionalista Alexisz Ciprasz kormányfő balkáni őszinteséggel siránkozik országa „tragikus helyzetén“, de az – állítólag baloldali - politikusnak a szolidaritásról egyetlen másik ország sem jut eszébe. Számos közgazdász azonban – így például Thomas Piketty, a közgazdaságtan Coelho-ja – áll ki Cipraszék mellett, ami azért is furcsa, mert egyelőre még nem is tudhatjuk, mit is akarnak a görögök, lévén még mindig nem sikerült egy épkézláb programot letenniük az asztalra. Pikettyék tehát olyasmi mellett érvelnek, amelyről nem tudni semmit. Pikettynél komolyabb a müncheni közgazdászprofesszor, Hans-Werner Sinn véleménye az euró- és görög válságról, aki évek óta szorgalmazza, hogy vessenek már véget a görög tragédiának, és az öt éve tartó helyben topogás helyett – ami a görögöknek is valóban árt – inkább az ország euróból való kivezetését tervezzék meg az eurózóna tagállamai.

A jómódú családba született, ám egész életét a kommunista mozgalomban eltöltő Ciprasz áll az Európai Parlament előtt, és szolidaritást követel. Például azon tagállamoktól, amelyekben az életszínvonal még ma is jóval a görögé alatt van. Nem véletlenül terjed egy humoros üzenet a Facebookon, melyben az átlag háromszáz euróból élő lett nyugdíjasok azt javasolják a görög kormánynak, hogy ha annyira szolidaritást akar, akkor a még mindig átlag nyolcszáz (!!!) eurós nyugdíjú görögök mondjanak le járadékuk harmadáról, és utalják át nekik. Milyen európai baloldal az, amely utcákra vonul, mert a görög nyugdíjasok nem ezerkétszáz eurót, hanem „csak“ nyolcszázat visznek haza, de se Ciprasznak, se bármelyik másik európai baloldali politikusnak szava sincs az ellen, hogy a magyar vagy lett vagy román nyugdíjas két-háromszáz euróból szó szerint nyomorog?

Ennek a baloldalnak teljes immoralitását mutatja, ahogy petíciózik, tüntet, kiáll azon görögök mellett, akik a megszorítások előtt még a németeknél is jobban éltek (több volt az átlagnyugdíjuk, hamarabb mehettek nyugdíjba, nagyobb volt az ingatlanvagyonuk aránya, stb), de teljesen elfeledkezik a kelet-európai nyomorról.

A görögök az elviselhetetlen hisztizésükkel uralják az egész európai közvéleményt; cikkek, elemzések, riportok garmadája készül erről, de senki sem beszél arról, miért keres egy győri vagy kassai munkás ugyanazon munkáért harmadannyit, mint egy ingolstadti. Holott a görög nép az önmaga okozta válságát (elvégre nem a „gonosz“ Wolfgang Schäuble, hanem a görög nép tartott fenn három évtizeden át egy korrupt rendszert) a szlovák, szlovén vagy balti nyugdíjasokkal fizettetné meg.

Semmi okunk nincs a szolidaritásra. A görögök az utolsó percekig benne voltak a „kaszinózásban“, támogatták a rendszer két korrupt pártját (a Paszokot és a Nea Demokratiat), és csak akkor fordultak a szélsőbaloldal és neonácik felé, amikor borult a bili. A szolidaritás nem jelentheti azt, hogy egy népet saját tetteinek következményei alól felmentünk, és különösképpen nem jelentheti azt, hogy szegényebb országokat revolverezünk.

Az európai baloldal azonban nem csak a tényleges nyomor előtt csukja be a szemét, de még azon is túlteszi magát, hogy a görög politikát ma a szélsőbal mellett a szélsőjobboldal és a neonácik határozzák meg. Ciprasz például annyira baloldali, hogy még mindig nem tudta elismerni az országában élő kisebbségeket, vagy tovább folytatja a görög külpolitika agresszióját Macedónia ellen. A cipraszi Görögországban továbbra is rendőri inzultusoknak vannak kitéve a macedón kisebbség képviselői, de a Sziriza magyarországi híveit is láthatóan csak a Jobbik idegesíti, a Ciprasszal közös politikát folytató görög neonácik már kevéssé. Az pedig, amikor a neonácikkal azonos platformon lévő Sziriza tüntetői Angela Merkelt „bújtatják“ náci egyenruhába, tényleg csak a jelenlegi görög vezetés teljes ízléstelenségét bizonyítja. Ciprasz szélsőjobboldali honvédelmi miniszteréhez képest Zagyva György Gyula egy balközép értelmiségi, de a nyugati baloldal ezúttal kevéssé finnyás.

A válságot mihamarabb le kell zárni. Látható, hogy a görögök nem képesek, nem hajlandóak arra, amire minden válságba került ország képes volt: szolidárisnak lenni az európai egység gondolatával. Még mielőtt a balkáni állam magával rántja az egész Uniót, ki kell őket zárni az euróövezetből. (Vagy legalábbis, ahogy azt Valéry Giscard d´Estaing volt francia államfő javasolja: fel kéne függeszteni az eurótagságukat.)

A történetnek azonban nem lehet itt vége. Tény és való, hogy az euróövezetet rosszul rakták egykoron össze, és Milton Friedman már 1997-ben gyakorlatilag mindent előre megjósolt, ami mára bekövetkezett: politikai és szociális unió nélkül minden nép a maga erejével vagy erőtlenségével fog részt venni a monetáris unióban. Ennek eredménye, hogy a német (és észak-európai) export pörög, Dél- és főleg Kelet-Európa pedig a német Kerneuropa összeszerelő műhelye és humánerőforrása lett.

Ez a probléma azonban nem is annyira a görögöket érinti, mert az ő exportjuk a drachma mellett se volt jelentős, a német cégek pedig elsősorban a keleti tagállamokban – egyetértésben az ottani politikusokkal, például Orbán Viktorral – nyomják le a munkabéreket és a munkavállalói jogokat. Ha Ciprasz baloldali lenne – ami nem csak azt jelentené számára, hogy Lenin-portrékkal vannak teli a Sziriza-központok –, akkor ez ellen szólalna fel. Ciprasz azonban egy egyszerű nacionalista politikus, ami görög nézőpontból akár üdvözölhető is lehet, de európai nézőpontból semmiképp.

A görögök kizárása után az euróövezetnek meg kell indulnia az egységesülés felé: a monetáris unió mellett politikai és szociális unió is kell. Ez már valódi szolidaritást feltételezne, például az északiak részéről. Az Európai Unió, és főleg az euróövezet nem működhet azon szabály nélkül, amely a Német Szövetségi Köztársaságot is összetartja: pénzügyi transzferekkel biztosítani kell az élethelyzetek hasonlóságát. Németországon belül is ennek révén gyakorlatilag négy tagállam tartja el a többi tizenkettőt. Ilyen transzferunió nélkül – amelyhez politikai intézmények, mélyebb egység és közös szociális standardok szükségesek – nem tud sem az euróövezet, sem az Európai Unió fennmaradni.

Nem a jelenlegi eurót kell mindenáron megmenteni, ahogy minden idők legszellemtelenebb német kancellárja, Angela Merkel akarja. Neki láthatóan semmi víziója sincs Európáról, azt mondta egykoron, hogy „ha bukik az euró, bukik Európa“. Ez akár igaz is lehet, de ha Európa bukását meg akarjuk akadályozni, nem a jelenlegi euróövezet mindenképpeni megtartásán kéne dolgozni – elvégre az elmúlt ötévnyi válságkezelés bebizonyította, hogy a berlini receptek semmi eredményt nem mutatnak –, hanem el kell indulni az európai politikai, gazdasági és szociális unió felé. A német jobboldali bulvárlap, a Bild keddi címlapján „Vaskancellárnőt“ követelt – de csak a német nép érdekében. Európának azonban éppen ezen nacionalista logikából kell kilépnie: azért, mert Ciprasz soviniszta, önző politikával roncsolja az európai szolidaritás gondolatát, a német politikának nem szabad szintén nacionalista irányba fordulnia.

Ciprasz tiszteletet követelt a görögöknek – ismerős érv –, meg „a demokrácia bölcsőjeként“ élteti rendszeresen hazáját (mintha a mai görögöknek oly sok közük lenne az ókoriakhoz). Legyen. Európa mindenképp olcsóbban úszná meg a görög válságot, ha pénz helyett csak tiszteletet küldene. Európának nincs szüksége az eurózóna gazdasági termelésének kevesebb mint egy százalékát adó görögökre. Élvezzék hát nyugodtan saját szuverenitásukat. És annak minden következményét.