"Amikor 2014 januárjában a miniszterelnök aláírta a paksi bővítésről szóló szerződést, valószínűleg meg volt győződve arról, hogy élete boltját üti nyélbe, és nemzetmentő cselekedetet hajt végre, ismét megelőzve korát és a mélyen megvetett európai bürokratákat, valamint növeli nemzetünk függetlenségét. Úgy tűnt, sokan vannak, akik egyet is értettek vele. Végtére is 56-os elítéltek mentek tüntetni „Roszatom a jó atom” táblákat lengetve, mi baj történhetne ezek után.

(...)

Paks II.-nél a szakmai felkészülés elmaradt, esély sem volt rá. Noha a magyar nukleáris iparban eleve elsöprő többségben vannak a szovjet technológiával (és ipari szereplőkkel) jó, helyenként túl jó viszonyban lévők, valamiféle tenderre mindenki számított, így a kormány döntése mindenkit meglepett. A szükségesnél gyorsabb építkezés garantálja, hogy ez a felkészülés nem is fog megtörténni, főleg nem a megfelelő minőségben (és ennek egyéb, oktatási és hasonló vonatkozásaira most nem is térünk ki). Ez természetesen kizárja azt is, hogy az érdemi műszaki munkában magyar beszállítókat lehessen foglalkoztatni, hacsak nem strómanként."

 

A teljes cikk a nyomtatott HVG-ben olvasható.