Az MNB nemrégiben megpendítette, hogy jó lenne az önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj után járó kiegészítést (jelenleg 20 százalék) csak azoknak fizetni, akik vállalják, hogy a számlájukon keletkező nyugdíjtőkét időskorukban nem egy összegben, hanem életjáradékként veszik föl. (Nálunk háromféle önkéntes alrendszer van, s csak az egyiket hívják így, de a rövidség kedvéért a három alrendszert együtt tárgyalom.) Azt, hogy mennyire megcsappant a bizalom az MNB jelenlegi vezetése iránt, mutatja: az azóta már visszavont közlemény hallatára három közeli (nyugdíjas) ismerősöm is feltételezte, hogy a kötelező életjáradékosítási terv két évtizedes önkéntes nyugdíj-megtakarításaikra is vonatkozik. Velük ellentétben, én még a jelenlegi vezetésről sem tudom elképzelni, hogy az önkéntes pénztárak esetében ugyanolyan visszamenőleges törvénymódosításra vetemedne, mint a kötelező magánnyugdíjaknál. De az ügy kapcsán újból előadom, hogy szerintem milyen önkéntes nyugdíjrendszerre van szükség (és milyenre nincs).

Mindenekelőtt vázolom a különbséget az önkéntes és a kötelező nyugdíjrendszer között. A fejlett országokban a kötelező nyugdíjrendszert részben azért vezették be annak idején, mert az öregekről hagyományosan gondoskodó nagycsaládok széthullottak; és a létrejövő kiscsaládok rövidlátó felnőttjeire nem lehetett rábízni, hogy elegendő mértékben gondoskodjanak majdani időskorukról. A kötelező nyugdíjrendszerek az évtizedek során részben vagy egészben felosztó-kirovó rendszerűvé váltak. Magától értetődő lett, hogy a kötelező tb-nyugdíjat nem egy összegben, hanem indexált és uniszex életjáradékban fizetik ki. Ezt egészíti ki a hozzátartozói (özvegye és árvái) nyugdíj, meghatározott ideig.

Egy kötelező nyugdíjrendszer okos tervezői nem törekednek arra, hogy a folyósítandó életjáradék az időskor teljes kiadását fedezze. Egy túlzottan bőkezű rendszer működtetése ugyanis túl magas járulékkulcsot követelne, felborítva a nemzedékek közötti békét, amelyet amúgy is próbára tesz a népességöregedés. A megfelelő kötelező rendszer csak mérsékelt járulékot ró ki, s elegendő teret hagy az önkéntes és egyéb nyugdíj-megtakarításoknak is, amellyel az előrelátóbb dolgozók kellően kiegészítik kötelező nyugdíjjáradékukat. Az önkéntes pénztár tagjai főszabályként csak a korhatár elérése vagy nyugdíjba vonulásuk után vehetik fel egy összegben (vagy életjáradékként) a kiegészítést. Mivel a dolgozók többsége rövidlátó, egy piacgazdaságban ösztönzik a részvételt az önkéntes rendszerben.

A hazai rendszer csak 1993 végén indult, nagyon magas, akár 50 százalékos adó-visszatérítéssel, nagyon magas plafonnal. (Ezt részben indokolta, hogy az akkori szja erősen progresszív, és a kötelező nyugdíjrendszer erősen degresszív volt: nagyobb nettó kereset kisebb relatív nyugdíjat adott.) Később az önkéntes rendszerben mind a visszatérítési kulcs, mind a plafon reálértéke csökkent, sőt, egy idő óta visszatérítés helyett kiegészítés jár. (Egyébként a jelenlegi 20 százalékos kiegészítés 25 százalékos adó-visszatérítésnek felel meg. Az szja egykulcsos, a kötelező rendszer pedig alig degresszív.)

A kötelező nyugdíjrendszer közelgő összeomlásával ijesztgető önkéntes pénztárak mindent megtesznek, hogy a dolgozókat vissza-, illetve becsábítsák magukhoz. Elmaradott pénzügyi kultúránkra jellemző, hogy nincsenek jó pénztári statisztikáink. Az 1,3 milliós tagság és a nagyságrendileg  ezer mrd forintnyi vagyon a kötelező nyugdíjhoz képest (4 millió dolgozó és körülbelül 60 ezer mrd forintos implicit tartozás) elhanyagolható. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogy a majdani kötelező nyugdíjuk kiegészítésére szorulók aránya nagy és növekvő.

Hogyan tenném rendbe az önkéntes nyugdíjrendszert? Mindenekelőtt reális előrejelzéseket készíttetnék és hoznék nyilvánosságra a kötelező tb-rendszerről. Tisztáznám, milyen reformokat tervezek 2022-re. Megszüntetném a 65 éves általános korhatárnál már finanszírozhatatlan Nők 40-et, cserében bevezetném a csökkentett előrehozott nyugdíjakat. Az általános helyettesítési arány elkerülhetetlen csökkentése mellett óvatosan segíteném a kisnyugdíjasokat.

A kötelező nyugdíjrendszer rendbetevése után – felmenő jelleggel – bevezetnék egy negyedik önkéntes nyugdíj-alrendszert. A jelenlegi adókedvezmény-vadászok tízezrei helyett a bizonytalan jövőjű kisemberek százezrein segítenék: a százalékos kiegészítést megemelném (például 30 százalékra), de szerény (például évi 300 ezer forintos) plafonnal és valóban életjáradékosított nyugdíjkifizetést írnék elő. A jelenlegi három önkéntes nyugdíjrendszer együttes (jelenleg 2 millió forint fölötti) évi tagdíjplafonját gyorsan csökkenteném, akár nulláig. Egyébként az ötlet nem saját: a jelenlegi német önkéntes rendszerben a nyugdíjazásig önként felhalmozott vagyon túlnyomó részét életjáradékban kell kérni. Ennyi.

A HVG legfrissebb számában bővebben olvashatnak az önkéntes nyugdíjpénztárakról