"Az alkotók számára tematikában a BBC, a brit közszolgálati aktuális csatorna, míg a napi adásszerkezetben az amerikai CNN televízió műsorszerkezete jelenti a mintát." (MTVA közlemény, 2015. jan.6.)

"...tényleg kifulladt egy olyan intellektuális, szellemi, morális trend, ami valahol a 60-as években indult el, és ez mind személyekben, mind mondanivalóban, mind cselekvőképességben csökkenő erőt mutat. Ennek képviselői nem tudnak már jól reagálni a kérdésekre. Ez egy másik világ" – nyilatkozta Lánczi András nemrég a baloldali ellenzékről, és ebben igaza is van a neves politológusnak.

Akárcsak az interjú többi őszinte kijelentésében: a Századvég "az orbáni kormányzás egyik fontos támasza", "Mi megtisztelve érezzük magunkat, hogy Magyarország miniszterelnökének dolgozhatunk", "Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája." Ugyancsak helyesen ismerte fel a fontos támasz vezetője, mit üzent Orbán Viktor a Párt legutóbbi kongresszusán: "Nagyon világosan megmondta: lehet ficánkolni, minden belefér, de van egy pont, amin túl nem lehet lépni. Mindenkinek megüzente, mi a viszonyítási pont."

A másik világról, a baloldalról tett állítást azonban kicsit árnyalja az az apróság, hogy a kifulladt intellektuális, szellemi és morális trend képviselői csak akkor nem tudnak már jól reagálni a kérdésekre, ha azokat a kérdéseket valaki fel is teszi nekik. Ha nem, akkor nincs reagálás, nincs mondanivaló. Ez a veszély a Századvég által is képviselt oldalt nem fenyegeti (az intézetet egyébként főnökeik épp a fenti interjú napján dobták meg egy újabb 800 milliós megbízással): ez a network garantálja, hogy a fontos kérdések el sem jutnak hozzá. És így hozzánk sem, akik ezt az egészet finanszírozzuk.

Mindannyian emlékszünk rá, hogy karácsony előtt, épp műsorának felvételei közben tudta meg a Ridikül műsorvezetője, hogy a továbbiakban őrá sem tartanak már igényt, vendégei kisminkelve távoztak a stúdióból. Arra viszont már kevésbé emlékezhetünk, mert valamiért csak egy-két blogbejegyzést vagy Facebook-posztot ért meg, hogy az állami hírügynökség hazarendelte és kirúgta brüsszeli tudósítóját, nagy valószínűséggel azért, mert tudósítóként működött.

Kárpáti János ugyanis még májusban, Strasbourgban a) kérdezett a miniszterelnöktől, b) azt kérdezte tőle: "miniszterelnök úr, a mostani vitában sok néppárti politikus is bírálta az Ön politikáját. Mit gondol, mi ennek az oka?" Az ügyről beszámoló, informáltnak tűnő blog ráadásul úgy tudja, nem ő az egyetlen, "sorban távolítanak el tapasztalt külföldi tudósítókat, profi hírügynökségi újságírókat" az MTI-től. Ahogy repül a jegybank vezető elemzője is, ha a modelljei ütköznek az elvárt valósággal. A NER elvárásokat fogalmaz meg, hírműsorokat szerkeszt, e-mailen utasít szóhasználatra, jelzős szerkezetekre; a NER észt és hirdetést oszt, tankönyvet írat, filozófusokkal és civil szervezetekkel háborúzik, az országot a létezés egy másik dimenziójába helyezi el, oda, ahol akkor jársz jól, ha befogadod a létező világok legjobbikát.

Kérdezés? Ilyet nem csinálunk. Aki ilyet csinál, az a másik világ képviselője. A mi világunkban nem hozzuk kínos helyzetbe a kormányfőt azzal, hogy valamit megkérdezünk tőle. Mi megtisztelve érezzük magunkat, hogy Magyarország miniszterelnökének dolgozhatunk. Nem tudom, emlékszik-e Ön az utóbbi öt év Orbán-interjúira, arra, hogy kénytelen volt-e a kormányfő akár egyszer is valódi kérdésekre válaszolni? Olyanokra, amelyek családja meggazdagodását, a saját lábon élést, a trafikügyet, a földügyeket, Mészáros Lőrincet, az egész intézményesített korrupciót, a demokratikus jogállamiság ledózerolását tematizálták volna.

De a helyzet még rosszabb: menjünk vissza időben, vegyük az elmúlt tizenöt évet. Mikor engedte meg a Pártközpont utoljára a valódi interjúhelyzetet Orbánnal, az ellenzéki politikussal? Mikor láttuk utoljára, hogy olyan kérdést kap, amit nem a fenekéből tettek volna fel neki? Hogy egy újságíró reagál a válaszra, vitatkozik, és csak azután megy tovább a kérdésekkel? Nem, nem láttunk ilyet, a Fidesz első (második, harmadik, sokadik) emberétől kérdezni csak akkor lehet, ha internalizáltad a mindenkori határokat, ha tudod, hogy lehet ugyan ficánkolni, de nagyon nem éri meg, hogy nem, nem minden fér bele; és mindig tudnod kell, nem, inkább ösztönösen érezned kell, hol van az a pont, amin túl nem lehet lépni.

Az MTI korábbi főnöke még nyíltan beszélt: "egy közszolgálati újságíró nem lehet a kormány ellensége, nem kérdőjelezheti meg a szabadon választott kabinet hatalmát", és a köz... elnézést, állami média azóta is ehhez tartja magát, legfeljebb nem mindig fejti ki az igazság minden részletét. Köz és állam, közérdek és kormányérdek megkérdőjelezhetetlen, általunk fizetett egységben és érdekszövetségben van, aki egyetlen apró pontját megpiszkálja ennek az átláthatatlan konglomerátumnak, az az egészet kérdőjelezi meg. Az állami médiában a menekült migráns, a francia Nemzeti Front már nem szélsőjobboldali, csak jobboldali (a logika nyilván az, hogy ha sikert ért el, eleve nem lehet szélsőséges), a hírhamisító hírfőnök pedig integráns része az egésznek.

A független, tehát ellenzéki sajtó még elvileg feltehetné a rezsimnek a megfelelő kérdéseket, de annak meg vagy nem nyilatkoznak egyáltalán, vagy ha igen, az új Állami Agitprop Minisztérium egységes kontroll alá veszi az interjúkat, menedzseli átírásukat és visszaküldésüket. A legjobb persze be sem engedni őket a parlamentbe, kinek hiányzik, hogy politikusok után futva elcsípjenek egy-két esetlegesen őszinte szót. A nyilvánosság kiiktatásának egyébként számos eszköze van, és nagyon valószínű, hogy a legszórakoztatóbbakat még nem is láttuk eddig.

"Kovács Ákos énekes és a Magyar Telekom ügye kicsinek látszik, de nagyon fontos elvi és alkotmányos kérdéseket vet fel" – jegyezte meg az orbáni kormányzás névadója, miután a multin bosszulták meg "A bosszú népe" szerzőjét ért súlyos inzultust. "Ez szólásszabadság kérdése" – hangsúlyozta a miniszterelnök, és Habony Árpádnak azóta is könnyes a szeme a nevetéstől.