Megtörtént megint: egy népszavazás a feje tetejére állított egy országot. Júniusban a brit választók kivezették hazájukat az Európai Unióból; most a kolumbiaiak szűk többsége utasította el a békét a FARC gerillaszervezettel. Kolumbia a sötétbe ugrik – és talán vissza a soha véget nem érő polgárháborúba. A populisták nyilván most is az elit felett aratott győzelmet ünneplik, és elmondják újra, hogy a népnek közvetlenül kell döntenie a fontos kérdésekről, beleértve háborút és békét.
Nina L. Khrushcheva
Ám ha a demokráciadeficit valóban létezik, ahogy állítják, a népszavazások aligha oldják meg. Sőt aláássák magát a demokráciát. Régóta így megy ez: III. Napóleon például pont így csinált magából választott elnök helyett császárt.
A fasizmus után, a hidegháború idején a világ demokráciái látszólag megértették, hogy a népszavazások a hatalomkoncentrációra törekvő zsarnokok szolgálóleányai. Adolf Hitler népszavazásokkal konszolidálta hatalmát a Szudéta-vidéken és Ausztriában. A közelmúltban Vlagyimir Putyin rendezett népszavazást a Krímben, amivel a terület katonai megszállására ütött pecsétet.
Nem minden referendum diktátorok játékszere. De álságosságában az említettekhez méltó volt a brit Brexit-kampány, ahogy az a holland népszavazás is, amely megakadályozta az EU és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi megállapodást. Nagy-Britanniában Boris Johnson cinikusan segítette a kilépés kampányát, hogy így távolítsa el David Cameront a miniszterelnöki székből – vagy esetleg elfoglalhassa azt. Ám amikor Cameron lemondott, Johnsont elárulták a társai, és be kellett érnie a külügyminiszteri poszttal. A holland euroszkeptikusok pedig az Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító tragédiáját használták ki, hogy éket verjenek Hollandia és az EU közé.
A brit, a holland és a kolumbiai népszavazás is azzal járt, hogy bonyolult ügyeket radikálisan leegyszerűsítsenek – és ez a populista vezetők erőssége. A hollandok olyan egyezményről szavaztak, amely 2000 oldal, és nyilván alig néhányan olvasták el. Ehelyett Geert Wilders butaságaira hallgattak, amiből természetesen nem sokat tudhattak meg.
A Brexit-szavazás szintén olyan bonyolult ügyről döntött, amit alig néhány választó foghatott fel. A kolumbiai választóknak pedig meg kellett volna érteniük a messzi Dél-Afrika újjáépítési folyamatát és apartheid utáni történelmét ahhoz, hogy a békemegállapodásról véleményt formáljanak. Pontosan az ilyen bonyolult ügyek menedzselésére találták fel a képviseleti demokráciát. Képviselőket választunk – egyénileg vagy pártokon keresztül – akiknek a világnézetét támogatjuk. És ahogy Edmund Burke írja: a képviselő árulást követne el, ha a saját meggyőződését alárendelné a választói véleményének.
Az idei populista népszavazási kampányok persze sokban különböztek. De mindegyiknek az volt a célja, hogy kormányokat vagy intézményeket ásson alá – és mind rágalmakkal, torzításokkal és hazugságokkal operált. A demokratikus valóság zűrös kompromisszumokból épül fel, de van, ami zűrösebb egy béketárgyalásnál: a háború. A kormányzáshoz el kell fogadnunk ezeket az alkukat, amíg nem sértik az egyéni jogokat. Ha egy béketárgyalást, kereskedelmi egyezményt vagy EU-tagságot egymondatos jelszavakká egyszerűsítenek, a vita lehetetlenné válik.
Most különösen veszélyesek a népszavazások, mivel a 2008-as pénzügyi krach sokfelé politikai válságot is okozott. Az európai mainstream politikusoknak tudniuk kell, hogy ha mindenért „Brüsszelt” vádolják, vagy manipulálnak az EU-tagság jelentésével, azzal még gátlástalanabb népvezéreknek kövezik ki az utat.
Népszavazással nem lehet kormányozni. Kalifornia gyakorlatilag irányíthatatlanná vált, amióta bárki kezdeményezhet referendumot, amit ráadásul egyszerű többséggel el lehet dönteni. A jelenlegi kormányzó, Jerry Brown az utóbbi nyolc évet azzal töltötte, hogy megpróbálja megoldani a pénzügyi katasztrófát, amit az 1978-as szavazás okozott. Ekkor döntöttek úgy a választók, hogy 57 százalékkal csökkentik a vagyonadót.
Európát ugyanez a betegség fenyegeti. Orbán Viktor, Magyarország egyre autokratikusabb miniszterelnöke éppen most szavaztatta meg népét a közös európai menekültpolitika ellen. Ha ebben mások is követik, az unió integrációs folyamata megfordulhat. Elég figyelmesen hallgatni a népszavazást követelő politikusokat ahhoz, hogy felismerjük, hová vezethet a közvetlen demokrácia.
NINA L. KHRUSHCHEVA
az amerikai News School professzora
