Révész Sándor: Az igazsághiány igazsága

Mert nagy ügy, halálosan nagy ügy, vele kapcsolatban a fenti hiányokat tűrni nagyon nehéz. Viszont nagyon fontos. Mert minél kevésbé tűri a társadalom az ilyesféle hiányokat, annál inkább kiszolgáltatja magát a hatalmi önkénynek, és annál inkább megkönnyíti, hogy bűntelen polgárokat társadalmi támogatással elítéljenek.

Az is fontos, hogy a bűnt, a bűnös felelőtlenséget büntetés kövesse, és az is fontos, hogy ártatlanokat ne ítélhessenek el. Ez a két érdek az esetek jelentős részében egyszerre nem érvényesülhet. Az egyiknek elsődlegesnek kell lennie a másikhoz képest. Jogállamban pedig az ártatlanság védelmének és vélelmének kell elsődlegesnek lennie. Ennek elfogadása nagy társadalmi próbatétel. A jogállam ellenségei mindent el is követnek, hogy a társadalom ezt a próbát elbukja.

A Jobbik és a Fidesz azt dübörgik a most hatályon kívül helyezett elsőfokú ítélet kihirdetése óta, hogy elfogadhatatlan a felmentés, mert nem lehet, hogy Magyarország történetének legnagyobb ipari katasztrófájának ne legyen felelőse. Ez tényleg nem lehetséges, az viszont lehetséges, hogy egy konkrét per konkrét vádlottjainak büntetőjogi felelősségét nem lehet minden kétséget kizáróan megállapítani. A jogállam ellenségei – valamennyi ártatlan polgár potenciális rabtartói – ezt a lehetőséget nem fogadják el, a jogállam barátai – valamennyi ártatlan polgár szabadságának védelmezői – viszont elfogadják. Bármennyire nehéz.

Mert nagyon nehéz. Teljesen ellentétes a jogállamiság előtti évezredekben meggyökeresedett és a populáris kultúra által naponta megerősített gondolkodásmóddal. Azzal, hogy nincs megnyugvás földön és égen, az egyén lelkében és a társadalomban, amíg nincs bűnös. Jónás vagy ártatlan, vagy sem, mindenesetre be kell őt dobni a tengerbe, hogy a legfölső hatalom lássa, mi megpróbáljuk a felelős kiiktatásával helyreállítani a világ rendjét, akkor is, ha nem tudjuk, ki a felelős a viharért. Jónás maga is ebben a szellemben igényli városok – bűnös és bűntelen polgárok – kollektív megbüntetését a legfölső bírótól. Mert az támasztja alá az ő népnevelő ténykedését.

Sajnos a jogállam legelszántabb hívei számára is természetes, hogy a pereknek pedagógiai értékük van. Keveseknek jut eszébe, hogy a nagy társadalomfölvilágosító folyamatokat nagy perekre építeni teljességgel helytelen. Könnyen megeshet ugyanis, hogy a pedagógiai és a jogi szempontoknak egészen más ítélet felel meg, és akkor éppen a társadalomnevelő demokraták gyakorolhatnak nyomást a bíróságokra, hogy hivatásukkal és társadalmi funkciójukkal ellentétben a pedagógiai szempontokhoz igazodjanak. Amelyek persze politikai szempontok is. Ezek torzították el a második világháborúval összefüggő perek nagy részét. Ezeknek a torzításoknak a hiteltelenítő hatását használják ki jelentős sikerrel a neonácik és az illiberálisok mind a mai napig.

Teljesen irreális, a valóságtól elrugaszkodott várakozás, hogy minden bűn és bűnös elnyerje büntetését. A felderítési mutatók a világ minden pontján, a leghatékonyabb bűnüldözés esetén is messze vannak a 100 százaléktól. Sok bűncselekménytípusban jellemzően közelebb vannak a nullához. Az igazság, a felelősség bírósági megállapításának korlátai vannak. Egyrészt objektívek, másrészt szubjektívek, mert az intézmények és az emberek sem tökéletesek.

Nem mondhatjuk, hogy fogadd el a bíróság ítéletét, mert az biztosan helyes. Rendszeresen hoznak különböző bíróságok ellentétes ítéleteket. Azt sem mondhatjuk, hogy helytelen az ítéleteket vitatni és bírálni, mert ezzel a bíróságokat befolyásoljuk és a függetlenségüket sértjük. Ez a vitatás azonban ügyvédnek, ügyésznek, felsőbb fokon eljáró bírónak számos esetben kötelessége, és minden polgárnak joga. A társadalom egyetlen intézménye sem lehet bírálhatatlan, és valamennyit lezülleszti, ha az. A bíróság bírálatát és hatalmi befolyásolását azonban gyakorlatilag lehetetlen szétválasztani.

A feltétlen bűnöskeresést követelőknek ez persze nem probléma, de a jogállamiság hívei számára az. Amire részleges, de nem kielégítő válasz, hogy a bíróság függetlenségének intézményi garanciáit olyan erőssé kell tenni, hogy semmilyen bírálat ne lehessen hatással a működésükre. Lehet és indokolt azokat a garanciákat erősíteni izmos demokráciákban is, nálunk meg pláne. De eléggé erősíteni nem lehet, mert a bíróságok mégiscsak állami pénzből és állami törvényeknek, szabályozásnak alávetve működnek.

Ha az olvasó azt gondolja, hogy a népet és pláne annak a tragédiát elszenvedő részét nem érdekli, amiről én papolok, téved. „Inkább tartson húsz évig a per, vagy mentsenek fel mindenkit, mint hogy egyetlen embert is ártatlanul ítéljenek el.” Ezt Lehmann Sándor mondja a Népszava keddi számában. Ő húsz év múlva 107 éves lesz. És 77 volt, amikor a házát elvitte a zagy, ő pedig súlyos égési sérüléseket szenvedett, miközben a kádja peremén egyensúlyozott térdig a vörösiszapban.

RÉVÉSZ SÁNDOR

a HVG munkatársa