Tetszett a cikk?

A Vörös tértől nem messze végrehajtott robbantásban öt ember vesztette életét és tizennégyen sebesültek meg. A nyomozás legfrissebb adatai szerint a merényletet két nő követte el.

Az öt kilogramm trotil hatóerejével egyenértékű robbantás a Tverszkaja (volt Gorkij) utca Kreml felé eső részén, a Nacional szálloda előtt történt. A Nacional szálloda előtt történt detonációt nem sokkal később egy újabb robbanás követte, de erről később kiderült, hogy azt már a tűzszerészek hajtották végre. A helyszínen ugyanis egy női holttest mellett egy fekete táskát találták, amelyről a rendőrök feltételezték, hogy robbanószerkezetet rejt. Ezt igazolta a nyomkutató kutya reagálása is, és a szakemberek távirányítású berendezéssel felrobbantották a pokolgépet az időközben a gépkocsiforgalom, valamint a gyalogosok elől lezárt területen.



A nyomozás legfrissebb adatai szerint két öngyilkos nő volt a merénylő. Az egyiknek sikerült működésbe hoznia a pokolgépét, a másiknak nem, de mindketten odavesztek az akcióban.



A sebesültek közül négy állapota súlyos. Az áldozatok többsége épp a szálloda mellett haladt a közelben lévő metróállomás felé, amikor a robbanás bekövetkezett. A Nacional éttermében tartózkodók közül is többen megsebesültek a betört ablaküvegek szilánkjaitól.



A moszkvai hatóságok terrorakciónak minősítették a robbantást, melynek hátterét a belügyminisztérium, a főügyészség és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szakembereiből álló bizottság vizsgálja. Az FSZB közlése szerint az egyik merénylőt a csecsenföldi szakadárok egyik táborában képezték ki, s július óta országos körözés van érvényben ellene. (MTI)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Elon Musk már a világ második leggazdagabbja, megelőzte Bill Gates-t

Elon Musk már a világ második leggazdagabbja, megelőzte Bill Gates-t

Megyei adatok: Győr-Moson-Sopron megyében rosszabb a helyzet, mint Budapesten

Megyei adatok: Győr-Moson-Sopron megyében rosszabb a helyzet, mint Budapesten

Orbán: Küzdünk, hogy az iskolákat és óvodákat ne kelljen bezárni

Orbán: Küzdünk, hogy az iskolákat és óvodákat ne kelljen bezárni