Tetszett a cikk?

Az Európai Unió kész segítséget nyújtani Izraelnek a Gázai övezetből való kivonuláshoz és a biztonság megszilárdításához - mondta Washingtonban Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai főbiztosa.

Az izraeli kivonulás nem okozhat kárt semmilyen megvitatott egyezségnek – mondta Solana, aki reményét fejezte ki, hogy a közel-keleti kvartett jövő hónapban tartandó tanácskozásán gyors békekezdeményezések születnek. Solana szerint a palesztin területek végső státusáról, és a nemzetközi útitervről folyó tárgyalásoknak ki kell egészülniük az izraeli kivonulással – írja MTI.

Washington elkötelezett egy palesztin állam létrehozása mellett. Ahhoz, hogy izraeli telepek maradjanak Ciszjordániában, a palesztinok jóváhagyására is szükség lesz – jelentette ki Colin Powell, a Solanával tárgyaló amerikai külügyminiszter.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

33 milliárd forint lett a Mercedes magyarországi nyeresége 2019-ben

33 milliárd forint lett a Mercedes magyarországi nyeresége 2019-ben

Szijjártó Péter fontos bejelentésre készül a szerb-magyar határon

Szijjártó Péter fontos bejelentésre készül a szerb-magyar határon

Poros pajtalelet: egy 1987-es Ford Sierra RS Cosworth várja új gazdáját

Poros pajtalelet: egy 1987-es Ford Sierra RS Cosworth várja új gazdáját