Tetszett a cikk?

A két őrként dolgozó iránit az amerikai hatóságok New York-i épületek filmezésén kapták. Teherán szerint viszont csak a turistalátványosságokat fotózták.

Irán kedden sérelmezte, hogy az amerikai hatóságok kiutasítottak a New York-i ENSZ-képviseletén dolgozó két biztonsági őrt. "Ez az iráni képviselet mindennapi működésének megszakítására irányul" - közölte a külügyminisztérium egyik nevének elhallgatását kérő vezetője az IRNA hivatalos teheráni hírügynökség jelentése szerint. "Ez a kiutasítás politikailag és erkölcsileg is siralmas" - tette hozzá a diplomata.



Az iráni sajtóban megjelent értesülések szerint az iráni ENSZ-képviselet diplomatáinak biztonságával megbízott két biztonsági őrt felszólították, hogy haladéktalanul hagyják el az országot.



Az iráni ENSZ-képviselet szóvivője, Morteza Ramandi szerint a filmezés miatt kiutasított két őr csak "New York-i turista nevezetességeket látogatott meg". A két biztonsági őr útban van Irán felé és a képviselet panaszt nyújtott be.



Washington 1980-ban szakította meg diplomáciai kapcsolatait Teheránnal, és a New York-i ENSZ-képviseleten dolgozó diplomaták mozgását is korlátozzák. (MTI)
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!