Levélbombát kapott egy bajor képviselőnő

Brunhilde Irber alsó-bajoroszági képviselőnő levélbombát kapott, ám titkárnőjének ébersége megakadályozta a komolyabb bajt.

  • unknown unknown
Levélbombát kapott egy bajor képviselőnő
A tartományi bűnügyi hivatal szerint amikor a titkárnő a deggendorfi képviselői fogadóirodában felnyitotta az Irbernek címzett küldeményt, a borítékból fekete por hullott ki. A titkárnő gyanút fogott és értesítette a rendőrséget. A szakemberek szerint az első vizsgálatok arra utalnak, hogy működőképes, nem hagyományos robbanószerkezettel van dolguk – írja az MTI.



A környéken nem ez az első eset, hogy levélbombát küldenek helybeli politikusnak. Áprilisban levélbombát kapott Hanns Dorner passaui körzeti vezető és Albert Zankl, Passau főpolgármestere. Nevezettek a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) tagjai, Irber szociáldemokrata Bundestag-képviselő.



Passauban sem sérült meg senki, mert a titkárnők ott is megakadályozták, hogy a szerkezetek esetleg kifejtsék romboló hatásukat. A nyomozók összefüggést sejtenek a három eset között, Deggendorf és Passau közel fekszik egymáshoz.
Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.