Reanimálták az osztrák elnököt

Súlyos állapotban szállították kórházba a leköszönő Thomas Klestil osztrák államfőt, aki csütörtökön adja át hivatalát Heinz Fischer megválasztott elnöknek. Klestil állapota orvosai szerint még mindig kritikus, s élete továbbra is veszélyben van. A kormányfő ideiglenesen átvette az államfői teendők ellátását.

  • unknown unknown
Reanimálták az osztrák elnököt
Klestilt helikopterrel szállították kórházba, az osztrák tömegtájékoztató eszközök szerint leállt a szívműködése, újra kellett éleszteni. A legjobb esetben is legalább tizennégy napig mélyaltatásban tartják, hogy tüdeje megerősödjék - mondta Reinhard Kreplert, a bécsi általános kórház vezetője. A 72. életévében járó osztrák elnököt néhány évvel ezelőtt már néhány napig mélyaltatásos - egyfajta mesterséges kómás - állapotban tartották, amikor atípusos tüdőgyulladással kórházban ápolták. Ez a betegsége újult most ki.



Az Ö3 osztrák hírrádió értesülései szerint Klestil a villájában lett rosszul. Az államfőnek megállt a szíve, a személyzet újraélesztette az államfőt, majd a riasztott mentőegység folytatta a reanimálást. Klestilt 3 perc alatt helikopterrel az osztrák főváros egyik kórházába szállították.



Wolfgang Schüssel kancellár hivatala bejelentette, hogy az osztrák alkotmány értelmében a kormányfő ideiglenesen átvette az államfői teendők ellátását. Az államfő második elnöki megbízatása július 8-án jár le. Életveszélyes egészségi állapota miatt államfői búcsúztatásának minden programját lemondták.



A törvényhozás a terveknek megfelelően csütörtökön délelőtt iktatja be hivatalába Heinz Fischer új elnököt, Klestilt pedig egy későbbi időpontban búcsúztatják - mondta a parlament elnöke. (MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.