Kétezer önkéntes ügyvéd jelentkezett Irak egykori diktátorának jogi védelmére. A jelentkezők felét elfogadta a jordániai székhelyű ügyvédi csapat. A jogászokat konvojok szállítják Bagdadba. Szaddám védelmét több arab ország mellett Líbia is finanszírozza.

Issam Ghazawi, a Szaddám Huszein felesége, Sajida Khairallah által felkért 21 fős ügyvéd csapat egyik tagja hétfőn közölte, hogy a védők közül hétszázan nem arabok, s négyszázan amerikaiak és európaiak. Ghazawi szerint világszerte még kétszáz jogi konzultáns jelezte segítségét, és több mint ezer önkéntes ügyvéd utazik majd a védőket a Jordániából Bagdadba szállító buszokon. A ügyvédek jelezték, hogy féltik személyes biztonságukat Irakban, mondván: néhány tisztviselő azokat az arabokat támadja, akik szemében Szaddám Huszein nemzeti hős.



Az ügyvédek számolnak azzal is, hogy az iraki jogászok az érvényben lévő jogszabályokra hivatkozva akadályozzák majd munkájukat. A jelenleg hatályos törvények ugyanis nem teszik lehetővé, hogy iraki állampolgárt külföldiek védjenek. A jogászcsapat újra kérte az amerikai tisztviselőket, hogy kapcsolatba léphessenek ügyfelükkel, az előző kérésükre ugyanis nem érkezett érdemi válasz - állítja Ghazawi.



Kadhafi lánya is a jogászcsapat tagja



Mindeközben több arab ország, köztük Líbia is hozzájárul ahhoz a pénzalaphoz, amelyet Szaddám Huszein volt iraki elnök jogi védelmének finanszírozására hoztak létre - közölte kedden Párizsban az egykori diktátor védelmét jogászcsoport egyik tagja. Emmanuel Ludot francia jogász nem részletezte, hogy pontosan honnan és milyen módon tettek szert az eddig beérkezett hozzájárulásokra. Csak azt árulta el, hogy az adományozók között van Moamer el-Kadhafi líbiai vezető lánya, aki jogászként nemrégiben csatlakozott a nemzetközi jogászcsoporthoz.



Az egykori diktátort az amerikai és velük szövetséges csapatok erővel távolították el a hatalomból. Irak megszállásának végét követően Szaddám Huszein visszakerült az iraki igazságszolgáltatás joghatósága alá, különleges iraki törvényszék fogja felelősségre vonni háborús és emberiesség elleni bűnökért, valamint az iraki törvények megsértéséért.



A költségek fedezésére a jogászcsoport fel kívánja használni Szaddám Huszein állítólagos külföldi számlákon tartott, befagyasztott vagyonát is. A védők szerint a tárgyalást iraki és ENSZ-bírákból álló törvényszék előtt kellene lefolytatni, Ludot a Sierra Leone-i háborús bűnöket vizsgáló ENSZ-törvényszéket hozta fel példaként.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Még most elintézheti, hogy jövőre egy kis plusz pénzhez jusson

Még most elintézheti, hogy jövőre egy kis plusz pénzhez jusson

A kormány újabb rendezvényálma: csak logóra és ajándéktárgyakra elmegy majd egymilliárd

A kormány újabb rendezvényálma: csak logóra és ajándéktárgyakra elmegy majd egymilliárd

Egy hónapig várta gazdáját egy kutya a kaliforniai tűzvészben leégett romok között

Egy hónapig várta gazdáját egy kutya a kaliforniai tűzvészben leégett romok között

Gyengül a font a dollárral és az euróval szemben

Gyengül a font a dollárral és az euróval szemben

Brüsszelt nem lehet megállítani

Brüsszelt nem lehet megállítani

Meglepő fordulat a Czeglédy-ügyben: tettes helyett felbujtó volt?

Meglepő fordulat a Czeglédy-ügyben: tettes helyett felbujtó volt?