Először engedélyeztek embrióklónozást kutatási célra

A brit bioetikai felügyelet, a HFEA szerdán hagyta jóvá a newcastle-i egyetem tudósainak erre vonatkozó kérelmét.

  • unknown unknown
Először engedélyeztek embrióklónozást kutatási célra
A Stem Cell Csoportban tömörült kutatók, Miodrag Stojkovic vezetésével, emberi embriók őssejtjeinek segítségével akarnak gyógyítóeljárásokat kidolgozni olyan betegségekre, mint a diabétesz, a Parkinson- és az Alzheimer-kór. Az embriók előállításához ugyanazt a módszert kívánják alkalmazni, mint a híres Dolly bárány klónozásához – írja az MTI.



A Stem Cell kérése megosztotta a brit tudóstársadalmat. Hat brit etikaszakértő levélben kérte a HFEA-t az engedély megtagadására. Az úgynevezett gyógyászati célú klónozást etikátlannak tartják az ellenzők. David King molekuláris biológus, a klónozásellenes Human Genetics Alert csoport tagja szerint ezzel első ízben lépi át az etika határát a tudomány.



Nagy-Britanniában 2001-ben legalizálták az emberi embriók kutatási célú klónozását. A fajfenntartást szolgáló emberklónozást a törvény továbbra is bünteti, s 10 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja. Az első emberi embrióklónozásra februárban Dél-Koreában került sor. Hasonló kísérletek vannak folyamatban az Egyesült Államokban is.
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.