Akár tíz évig is eltarthat az amerikai hadseregnek az iraki lázadás leverése - idézett egy amerikai katonai szakértőt hétfői számában az USA Today című napilap.

Az újság felfigyelt arra is, hogy az amerikai katonák és szövetségeseik ellen napi átlagban elkövetett támadások száma csaknem ugyanolyan magas a hatalom átadása óta, mint korábban: júliusban napi 49 volt az előző hónapban feljegyzett 52-höz képest. "Ha megvan a politikai akarat arra, hogy (Irakban) maradjunk, akkor ez a meglátásom szerint tíz éven át fog tartani" - vélekedett Randolph Gangle, a tengerészgyalogság felmerülő fenyegetéseket és lehetőségeket elemző központjának vezetője.



A tengerészgyalogság egyik iraki felderítő tisztje, Dusty Rhoades ezredes derűlátóbbnak mutatkozott. "Ha körülbelül egy évig sikerül folytatnunk a mostani irányvonalat, akkor a felkelés szétmorzsolódik" - mondta a lapnak. "Az amerikai hadsereget jelenleg nem fenyegeti vereség katonai téren, de teljes győzelmet csak egy iraki kormány arathat" - tette hozzá.



Az USA Today szerint a Pentagon illetékesei az erőszak visszaesését várták a június 28-i hatalomátadás után, de még júliusban is 1415 támadást hajtottak végre felkelők a júniusban elkövetett 1521-hez képest. Az összesítést az újság készítette a nyilvánosságra hozott katonai statisztikák alapján. A rajtaütések csaknem egyharmada aknavetős támadás volt: júniusban 474, júliusban 468. Országúton elhaladó gépkocsioszlopok ellen a múlt hónapban 337 pokolgépes robbantást hajtottak végre (júniusban 382-t) és 99-szer lőtték páncéltörő rakétagránátokkal (júniusban 133-szor). A szóban forgó két hónapban további 400, út mentén elrejtett robbanószerkezetet hatástalanítottak.



A legtöbb támadást Bagdadban hajtották végre júliusban, szám szerint 375-öt, előző hónapban pedig 505-öt. A fővárost az észak-iraki Moszul követi, ahol júniusban 132, míg júliusban 112 ellenséges akciót követtek el.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
„Három okból nem vágták még ki Orbánt a Néppártból, sőt az EU-ból”

„Három okból nem vágták még ki Orbánt a Néppártból, sőt az EU-ból”

A világtól jóformán elzárt városkában épülhet a palesztin Szilícium-völgy

A világtól jóformán elzárt városkában épülhet a palesztin Szilícium-völgy

Fülke: Orbán a szájszagú fasisztákból is képes bikinis lányt varázsolni

Fülke: Orbán a szájszagú fasisztákból is képes bikinis lányt varázsolni

Egyirányúsítják a Pasaréti út alsó szakaszát keddtől

Egyirányúsítják a Pasaréti út alsó szakaszát keddtől

Gigantikus méhfarmmá alakította ötven hektáros birtokát Morgan Freeman

Gigantikus méhfarmmá alakította ötven hektáros birtokát Morgan Freeman

Videón a Budafoknál kiemelt egytonnás bombák

Videón a Budafoknál kiemelt egytonnás bombák