Kivégezték az Irakban elrabolt tizenkét nepáli munkást

A foglyok kivégzését az al-Kaida terrorhálózathoz közel állónak tekintett Anszár asz-Szunna csoport jelentette be. Iraki felkelők és bűnbandák legalább 80 embert raboltak el az arab országban az elmúlt hónapokban.

  • unknown unknown
Kivégezték az Irakban elrabolt tizenkét nepáli munkást
Kivégezték az Irakban túszul ejtett tizenkét nepáli munkást egy iszlámista csoport keddi közleménye szerint. A közleményt ismertető internetes honlap fényképeket is bemutatott a terrorcselekedetről.



A túszejtők az internetes honlapon megjelent közleményükben azzal vádolták a nepáliakat, hogy a muzulmánok elleni harc végett érkeztek Irakba, illetve "a zsidókat és a keresztényeket szolgálták". A csoport fogadkozott, hogy tagjai folytatják a küzdelmet az Irakban lévő amerikaiak ellen. A videofelvétel végén felolvasott közleményükben pedig az iraki kormány elleni harcra is ígéretet tettek.



Iraki felkelők és bűnbandák legalább 80 embert raboltak el az arab országban az elmúlt hónapokban. Egyes túszokat váltságdíj reményében ejtettek foglyul, másokat viszont politikai megfontolásból, az Irakba vezényelt külföldi katonák és az ott dolgozó külföldi vállalatok távozásának kikényszerítése érdekében fosztottak meg a szabadságuktól. (MTI)
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.