Egy török és egy olasz túszt végeztek ki Irakban

A magát Isten harcosainak nevező csoport hétfőn eljuttatott egy rövid, egy percnél nem hosszabb videofelvételt, amelyen két férfi térdel öt csuklyát viselő fegyveres előtt.

  • unknown

Egy iraki iszlám szélsőséges csoport közleményben adta hírül, hogy kivégzte két foglyát. A felvételen látható, amint a fegyveresek felolvassák a foglyaik elleni részletes vádakat. Mindkét férfit kémkedéssel vádolták meg.





A szombati keltezésű felvételből kiderült, a foglyok egyike egy negyvennégy éves, iraki török származású olasz állampolgár, a másik fogoly pedig 33 éves és török állampolgár. Egyikük állítólag beismerte, hogy a háború után került Irakba és kapcsolatot tartott az izraeli titkosszolgálattal, amely urániumhoz és vörös higanyhoz akart hozzájutni.





Kapcsolatba került török hírszerzőkkel is, akik többek között Dzsalál Talabáninak a Kurdisztáni Hazafias Szövetség vezetőjének megölését követelték tőle. Társa elmondta, hogy a török titkosszolgálat 10, míg az izraeli 30 millió dollárt ajánlott neki vörös higany megszerzéséért. (MTI)

Hozzászólások