szerző:
MTI

A panaszok elutasítása előfeltétele annak, hogy a központi választási bizottság kihirdethesse az elnökválasztás hivatalos végeredményét.

Egyet Janukovics panaszai közül már szerdán elvetett a legfelsőbb bírói testület, a másik hármat csütörtökön utasította el. A panaszok egyikét sem vizsgálta érdemben a bíróság, kettőt alaki hibák, a másik kettőt pedig határidő jogvesztő lejárta miatt.

Janukovics egyik panasza az volt, hogy az ukrán központi választási bizottság nem biztosított egyenlő feltételeket a szavazópolgároknak voksaik leadására. A bíróság elutasító végzése szerint sem a panasz, sem a belőle fakadó követelés megfogalmazása nem eléggé világos ahhoz, hogy érdemben tárgyalni lehetne róla.

A kormányfő másik elutasított panasza a választási kampányban történt visszás fejleményekre vonatkozott: állítása szerint mind a 225 ukrajnai választókörzetben történtek olyan szabálytalanságok a vasárnapi elnökválasztáson, amelyek megkérdőjelezik a kihirdetett eredményt. E kérelmet illetően azonban a bíróság indoklása szerint már lejárt a benyújtás határideje, így a panasz jogilag semmisnek tekinthető.

Janukovics csütörtökön választ kapott a központi választási bizottságtól is, ahová 27 kötetnyi panaszt terjesztett be. Azt állította, hogy 4,8 millió szavazót - többségükben rokkantakat és betegeket - megfosztottak a választás lehetőségétől, miután sebtében módosították a választási törvényt a november 21-ei második forduló eredményeinek semmissé nyilvánítása után. A bizottság megállapította, hogy a benyújtott bizonyítékok nem támasztották alá a panaszos állítását, az általa hivatkozott események nem befolyásolták a választási eredményeket.

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Juscsenko hívei megakadályozták a kormánytanácskozást

Az ukrán kormány elhalasztotta szerdára kitűzött ülését, miután Viktor Juscsenko megválasztott elnök több száz híve eltorlaszolta a kormány székházának bejáratát, hogy megakadályozzák az általuk törvénytelennek tartott kormány tanácskozását.

MTI Világ

51,99 százalékkal győzött Juscsenko

A szavazatok 51,99 százalékával győzött Viktor Juscsenko ellenzéki elnökjelölt az ukrajnai elnökválasztás megismételt második fordulójában vasárnap. Riválisa, Viktor Janukovics hivatalban lévő miniszterelnök a voksok 44,19 százalékát nyerte el - közölte kedden az ukrán választási bizottság az összes szavazat megszámlálása után.

MTI Világ

Az ukrán ellenzék feloldja a blokádot

Beleegyeztek a Viktor Juscsenko megválasztott ukrán elnököt támogató tüntetők, hogy feloldják a kormány épületének blokádját, miután Viktor Janukovics kormányfő nem jelent meg az épületben.

Videó: Így hagyta el az utolsó szovjet katona a budapesti főhadiszállást

Videó: Így hagyta el az utolsó szovjet katona a budapesti főhadiszállást

Fél nap kimaradás után tért vissza az áram 50 millió dél-amerikaihoz

Fél nap kimaradás után tért vissza az áram 50 millió dél-amerikaihoz

Felhőstratégiák: az informatika az égbe megy

Felhőstratégiák: az informatika az égbe megy

5,64 millió dollárt ér a világ legdrágább sportrelikviája

5,64 millió dollárt ér a világ legdrágább sportrelikviája

Leszúrta egy 13 éves lány az apját Galgahévízen

Leszúrta egy 13 éves lány az apját Galgahévízen

A rajtra várva törte el a lábát a Tour de Hongrie legpechesebb versenyzője

A rajtra várva törte el a lábát a Tour de Hongrie legpechesebb versenyzője