Kína lakossága a napokban eléri az 1,3 milliárdot, adta hírül a kínai Nemzeti Statisztikai Iroda (NBS) adataira hivatkozva több hírügynökség. Azaz a negyedszázada hivatalosan meghirdetett „egy család-egy gyermek”, más néven „egykeprogrammal” csak a lakosság növekedési rátáját sikerült csökkenteni, a növekedés üteme még mindig magas: évente 10 millió fővel gyarapodik az ország. Noha a városokban alacsony a születési ráta és gyors ütemben öregszik a lakosság, demográfia szakértők szerint a kormány nem akar enyhíteni az „egy család - egy gyermek” politikán.

Az 1978-ban meghirdetett „egykeprogram” jelentős állami támogatást élvez, az egynél több gyermeket nevelő családokat pedig rendkívüli szociális adó sújtja. A törvény egy gyermek születését, gondozását, felnevelését és iskolázását biztosítja a családoknak, s ha esetleg több gyermek születne, az mindezen javakhoz elvileg csak piaci áron juthatna hozzá, ami a jelenlegi kereseti viszonyok mellett egyenlő a lehetetlennel. Mi több, tavaly a kormány még emelte is a második gyermek után fizetendő adó összegét.

Ki fogja eltartani az öregeket?

© AP

Ennek ellenére az országos átlag közelebb jár a házaspáronkénti két gyermekhez, igaz, ez főleg az elmaradott nyugati országrészben élő, képzetlen parasztasszonyoknak köszönhető. Vidéken ugyanis - ha netán lány születne - akkor vállalhat még egyet a házaspár. Erre az engedményre azért van szükség, mert a nagykorú lányok elkerülnek a családtól, s csak egy fiú képes később eltartani az öregeket.

Míg 35 évvel ezelőtt minden egyes kínai idős emberre 6 gyermek jutott, mára ez a szám kettőre csökkent. Ha ez így folytatódik, 2040-re az idősek száma eléri a 387 milliót, ami a jelenlegi francia, német, japán, olasz és brit népesség összességét is meghaladja. A Világbank előrejelzése szerint könnyen kudarcba fulladhat a társadalombiztosítási finanszírozás, ha a nyugdíj mértékét 2033-ig nem növelik 39 százalékra.

Az „egykeprogram” a nemek közötti egyensúlyt is felborította: a legtöbb házaspár fiút akar, s ha az ultrahangos vizsgálat lányt „mutat”, többen inkább az abortuszt választják. Így végül több fiú születik és marad életben, mint lány. A fiú utáni kereslet kihasználva a kínai alvilág egyik bevételi forrásává a csecsemőkereskedelem vált.

A népességszaporulat gazdasági következményei már most megmutatkoznak: az ország nyersanyaghiányban szenved. A kínai elnök tavaly szénhidrogénre vadászva látogatta végig az olajtermelő országokat Algériától Egyiptomig, annak érdekében, hogy a jövőben is biztosítani tudja az üzemanyagot a csillapíthatatlan étvágyú kínai gazdaságnak. Miközben ugyanis az ország 2003-ban lélegzetelállító, 9,1 százalékos növekedést produkált és 2004 első felében 9,8 százalékkal bővült a GDP-je, az ország infrastruktúrája nem tudja a tempót követni.

Az ország számos régióját 2001-től áramhiány sújtja. S bár Kína tavaly és az idén is több erőművet helyez üzembe, az országban mindennaposak az áramszünetek. A gyárak egy része éjszaka termel, a kormány pedig korlátozza a kevésbé fontos üzemek áramfogyasztását. Sok helyen dízelgenerátorokat használnak, ez azonban fokozza a növekvő autópark támasztotta egyre nagyobb olajszükségleteket. A világ olajtermelésének 10 százalékát ma már Kína használja fel, de az erőműveket nem csak olajjal kell táplálni. A nagyobb erőművek kőszénkészletei csak egy-két napra elegendőek. A hazai kitermelésű kőszén Kína energiaellátásának kétharmadát biztosítja, így az ország a szén világpiaci árára még drámaibb hatást gyakorol, mint az olajpiacra.

Túlkínálat a munkaerőpiacon

© AP

A városok túlzsúfoltak, a piaci versenyben gyorsan kihulló vidéki vállalatok megszűnése ugyanis a nagyvárosokba kényszerítik a munkát keresőket. Jelenleg több mint 174 millió az állástalanok száma, ebből 150 millió vidéki. Tavaly a városokban 24 millióan kerestek állást.

Míg egy nyugati munkás órabére 15 és 30 dollár között mozog, addig egy kínai kevesebb mint 1 dollárt kap óránként. Ráadásul a különbség négy éven belül várhatóan 50 százalékkal tovább nő. A kereseteket ugyanis elsősorban a munkaerő piac kereslet-kínálati viszonyai határozzák meg, és Kína kínálatban nem szenved hiányt. Ha a képzett munkaerő bére növekedni is fog, a vidéki falvakban élő 800 millió emberből mindig annyian fognak a jobb megélhetés reményében a városokba költözni, hogy esély sem lesz a komolyabb béremelésekre.