„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Srí Lanka egyelőre betiltja a pusztító szökőár következtében árvaságra jutott gyermekek örökbefogadását, miután gyerekrablásokról szóló - meg nem erősített - jelentéseket kapott - közölte a kormány csütörtökön.
Az ENSZ hangot adott afölötti aggodalmának, hogy bűnbandák a katasztrófa következtében árvaságra jutott vagy szüleitől elszakított gyermekeket rabolhatnak el, Ázsia különböző országaiba rabszolgának adva el őket, ám konkrét esetre nem derült fény. "A végleges megoldás megtalálásáig illegális a gyermekek adoptálása" - közölte Managala Samaraweera kormányszóvivő.
Még Srí Lanka-iak sem fogadhatnak örökbe gyerekeket, a rokonok is csak kormányzati engedéllyel tehetik azt - mondta. Hozzátette: akik állami hozzájárulás nélkül már örökbe fogadtak gyerekeket, azoknak értesíteniük kell a gyermekvédelmi hatóságokat, és át kell adniuk a gyerekeket.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.